Számomra az emberi kapcsolatok  mindíg is nagyon fontosak voltak,ma is azok. Persze nem a kapcsolatnak a mai divatos értelmezése szerint. Arra a bizonyos kapcsolati tőkére gondolok, ami persze jó ha van, és ami nélkül ma boldogulni szinte lehetetlen. A Harvard jut róla az eszembe, ahova köztudottan nem azért akar annyi amerikai fiatal bejutni, mert olyan fantasztikus hely, hanem mert ha onnan kerül ki az életbe, akkor olyan, az egyetemi évek alatt felhalmozott kapcsolatrendszerrel teheti azt meg, hogy amig él, már nem sok teendője  akad e téren. Biztos jövő, biztos boldogulás. Nem hiszem viszont, hogy Amerikában, aki nem a Harvard-ra járt, annak nincs helye az életben, az eleve el van veszve. Kicsiny országunk az elmúlt rendszerváltó évek alatt erősen kezd ehhez a "Harvard szindrómához" hasonlítani.  Már Mikszáth idejében is megvolt az uram - bátyám világ,és tudom azt is, hogy nem igazán volt a magyar történelemnek olyan korszaka, amikor ezek a "baráti szálak" ha tetszik " baráti segítségek" kisebb, avagy nagyobb súllyal ne működtek volna. Az eliithez tartozás vágya érdekében mindig voltak emberek, akik minden kapcsolatot megtaláltak, kihasználtak.

A gondom a mai világgal az, hogy úgy fest, mintha másféle kapcsolatra már nem is lenne igényünk. Az, hogy a barátok például arra valók, hogy leüljenek beszélgetni a világról, családról, gyereknevelésről, hogy netán elmondják egymásnak gondolataikat  saját életükkel kapcsolatban, hogy visszatartsák egymást egy - egy rossz lépés előtt, vagy tovább lökjék a barátot, ha az elbizonytalanodik egy  fontos lépés előtt, na ez a fajta barátság ma kihalófélben van.

Az én életemben számtalan barátság halt meg. 30 éves barátságok is vannak köztük. Miért? Mert amíg  várni lehetett tőlem, a családomtól valamit, amíg hasznára lehettem az illetőnek, addíg minden szép volt. Illetve annak látszott. Amikor aztán az egyéni érdek mást kívánt, akkor lényegtelenné vált számukra minden korábbi együtt megélt öröm, bánat, segítség és még sorolhatnám. Gyorsan lettek új barátok, akik az új szituációban az egyéni érdeknek sokkal jobban megfeleltek, több " hasznot" lehetett tőlük remélni, mint a régitől. A régi barát már egy telefont se ér meg. Fontos ember lettél, már ciki egy régi iskolatárs, egy  egykori szomszéd. Sajnos legnagyobb elkeseredésemre nemcsak a saját korosztályomban látom ezt, hanem a nálam jóval fiatalabbak között is érzékelem. A mai fiatalok között  sincs erős kötelék. Egy iskolaváltás, vagy annak befejezése teljesen lenullázza a baráti kapcsolatokat. Együtt felnőtt gyerekek között tapasztaltam, hogy a szülői elkényeztetés, a jómód, a 18 évesen a gyerek feneke alá rakott kocsi, a menő, fizetős iskola, a kötelező főiskolai gyakorlat helyett a szülő fizette világjárás hogyan választ szét fiatalokat.  Pedig a másik család is megengedhetné magának, csak nem teszi, mert ez az ő értékrendjébe ( nem a pénztárcájába) nem fér bele.

De mit lehet mondani a baráti kapcsolatokról, ha a családi kötelék se ér sokat. Ha van olyan, egykor baráti család, ahol anyuka kérésére, a pénz miatt apuka és anyuka nagy egyetértésben képes "nem létezővé tenni" apuka első házasságából született csemetéjét, nehogy az új gyereknek kevesebb maradjon.

Milyen baráti szálak azok, amik kimerülnek a névjegygyűjtés nehéz és fáradtságos munkájában, és ahogy a személyes érdek megkívánja, úgy kerülsz a névjegyek között alulra, vagy felülre. A mai átpolitizált világunkban barátságok szakadnak meg, mert  nem álltok azonos oldalon. Hogy valaha azonos értékren mezsgyéjén mozogtatok? Jaaa, ki az a naív ember, aki ma ezzel foglalkozik! Hát ÉN!

Szeretném, ha minél többen lennénk olyanok, akik nem azt tekintik barátnak, akire momentán szükség van! Manapság nagyon egyedül érzem magam!