Mostanában több olyan dolog is történt, ami miatt elgondolkodtam e két szó jelentésbeli különbségén.
Olvastam, hogy Vágó Istvánt a felszínes társalgások és zaklatások miatt törölte magát a legnagyobb magyar „ismerős és barát gyűjtő” portálról.
Elsősorban is megértem őt!
Sajnos épp elég zaklatásnak van az ember kitéve, az üzletszerzéstől az ismeretlen személyek által történő bejelöléseken át mindennek.
Magam tapasztalata alapján azt érzékelem, hogy a kapcsolatfelvételek teljes mértékben megegyeznek a mindennapi életünkben tapasztalható igényeinkkel.
A „legyen minél nagyobb számú ismerősöm, jó lesz az még valamire” tipusú emberek a megismerkedésük második percében rákérdeznek: „Fent vagy az iwiven? Jó akkor felveszlek!”
A másik oldalon azok az emberek vannak, akik valós kapcsolataikat próbálják összegyüjteni. Sajnos ápolni már kevésbé ápolják azokat.
Nem érdeklődünk egymás iránt, és ha mégis igen, akkor nagyon - nagyon sokszor csak a felszínes társalgásig jutunk el.
Még elkeserítőbbnek tartom, amikor emberek arra a szintre jutnak el, hogy csak és kizárólag ezt a módját ismerik el a kommunikációnak. A beszélgetés ugyanis már nem elfogadható kifejezési mód a számukra, mert ott esetleg véleményt kell nyilvánítani, a véleményt pedig fel kell tudni vállalni. Ne adj isten még ellenvéleményt is kaphatnak a gondolataikra, ami vitához vezet, amit pedig kritikaként azonnal mellre szívnak. Vagyis csak a: „Hogy vagy? Jól, oh örülök!” - típusú társalgásra van igényük. Ha ebbe még egy „miért”, vagy „én másként látom” kezdetű mondat is belekeveredik, akkor sanszos, hogy a barátság vagy ki sem alakul, vagy az évek múltán esetleg egy konfliktushelyzet kapcsán azonnal szétesik, Mert ugye ellentmondani nem lehet! Az nem fér bele a társalgási szótárba!
Sajnos ugyanezt tapasztalom a különböző blogok terén is. Van aki nyilvános blog írásába kezd, de nem méri fel annak lehetőségét, hogy másokkal megosztott gondolatai
kérdéseket, véleményeket indukálhatnak a blogját olvasó személyekben. Az egos énblogok között kevés olyat lehet találni, ahol a hozzászóló egyén szinte azonnal ne kerülne letiltásra. Indok: beleszólt a szépen megírt műbe. Vitát, diskurzust egyáltalán nem lehet olvasni. Nem értem miért nem? Ha már kiterítjük életünk lapjait, megosztjuk másokkal a gondolatainkat, akkor miért nem érdekesek mások rólunk alkotott véleményei? Mert fájhat? Mert néha magunkba kellene szállni, hogy normális-e a viselkedésünk? Mert egyszerűbb begubózni a saját világunkba és minden rossznak vélt dolgot kizárni belőle? Óh dicső egoizmus!!!!
Szerintem ez önámítás! Sajnos sok ember azt hiszi ez az egyszerűbb megoldás, és nincs is igénye rá, hogy elég nyitott legyen mások véleménye, avagy a vélemények különbsége iránt A politizáló blogokban rengeteg kommentező van, de tipikusan az egyetértők, az azonos táborba tartozók sorából.
Az ellenvélemény ott is tabu.
Tizen-, huszonéves koromban barátaimmal rengeteget vitáztunk. A vita minden jó és rossz értelmében, semmit sem tiltva a beszélgető partnernek. Egészséges kíváncsiság volt ez a mások élete, dolgai, gondolkodása, tettei iránt.
Ma is azt gondolom, hogy erre az embernek szüksége van a jelleme alakításához. Beszélgetés, véleménycsere, eszmecsere nélkül nem lehet a gondolkodási módunkat egészséges irányba fejleszteni. Általában ezen áll vagy bukik a beszédkészség, a mások megértése, vagy meg nem értése, a nyitottság, a tolerancia. Lehet valaki inteligens, művelt, diplomás, de zárkózott és elutasító lesz, ha elfelejt beszélgetni, véleményeket megismerni.
Előbb- utóbb álomvilágba kerül!
Minősíteni mindenki maga minősít. Barátot is, gondolkodásmódot is, tettet is. De ha az okokat nem tudja, akkor hamis lesz a minősítése, hamis az általa kiállított bizonyítvány is. Ehhez a társalgás nem elég! Ehhez vitázni, beszélgetni kell egymással.
Kár hogy lassan ezt elfelejtjük!
