A törvények utólagos felülvizsgálatának joga a magyar alkotmányos rend lényegi biztosítéka, közölte Sereg András, az Alkotmánybíróság sajtófőnöke. Az Alkotmánybíróság véleménye szerint a jogszabályok utólagos felülvizsgálatának két követelménye van: hogy minden jogszabályra kiterjedjen és hogy a bíróságnak joga legyen megsemmisíteni az alkotmányellenes jogszabályokat.
A jelenlegi szabályozás megfelel az európai gyakorlatnak.
Az AB szerint, még ha meg is változtatják a bíróság hatáskörét, a törvényhozásnak még az alkotmánybírósági felülvizsgálat alól kivont területeken is számolnia kell az Európai Unió Bírósága és az Emberi Jogok Európai Bírósága által végzett ellenőrzés lehetőségével.
Az AB kedden megsemmisítette a Fidesz-kormány a végkielégítéseket sújtó különadóról szóló törvényét, amire válaszul a Fidesz frakcióvezetője törvénytervezetet nyújtott be a testület jogkörének szűkítéséről.
MTI közleménye 2010.okt.28-án az AB állásfoglalásáról(forrás: Index)
A "dafke megmutatom" politizálás terméke az alkotmányos jogok lenullázása!
Nem tudom, hogy van e csodálkozni valónk, mert ez a sokadik fordulat, amit Orbán és társai végrehajtanak. Szerintem elszédültek ebben a nagy forgolódásban, és már maguk sem veszik észre a szédelgésben, hogy mennyire öntelt, nagyképű és diktatórikus politizálást folytatnak. Ime, hogyan lesz egy egykori demokratából populáris "népvezér", egy hordószónok. Az '56-os beszéde, amit most volt szives elmondani október 23-án a legtökéletesebb példája ennek. Hazugsághalmaz.
Egyébként ajánlom mindenkinek a figyelmébe az Indexen talált cikket is.