Nem írtam még itt soha úti élményeimről.. De van az úgy, hogy az ember az útikönyvek által nem propagált helyre téved. Így volt ez most velem is, és még mindig a hatása alatt vagyok. Spanyolország régi kedvenc, de amióta a lányom ott él, sikerült megismernem egy pár különlegesen szép, de a turisták által nem nagyon látogatott részét is.
Most Cuencaban és környékén jártunk, azaz Castilla La Mancha tartomány északi részén, a Serranía ( hegygerinc) bazaltoszlopos sziklái között. Már ottlétünk alatt is állandóan az motoszkált a fejemben, hogy megnézem otthon az útikönyvet, hogy mit írnak erről a vidékről. Hát meglepődtem, mert csupán Cuenca városa említődik meg egy pár sor erejéig, de az is felejthető módon. Pedig a „ kistestvére” Ronda – andaluz falucska – kiemelt látványosságként része a hazai Spanyolország kalauzoknak, holott messzebb van és sokkal nehezebben megközelíthető. Igaz nagyon megéri a hosszú zötykölődés a kietlen szerpentinúton, amit meg kell tennie a látogatónak, ha Rondát látni akarja, ami bőségesen kárpótolja. Nem ronda, hanem fantasztikusan gyönyörű!!!
Cuenca és környéke, na ez már érthetetlenebb számomra, hogy miért nem része az ajánlott látnivalóknak. Magam barátnőmtől, lányomtól „örökölt” spanyoltanárunktól hallottam róla, aki évek óta mondja: ezt látni kell!
Cuenca Madrid és Valencia között fekszik nagyjából félúton. A Serranía de Cuanca, vagyis a bazaltsziklás hegygerincek és több kanyargós folyó által vájt völgyek jellemzik a vidéket. A Serranía de Cuenca az egyik legnagyobb Spanyolország hegyvidékei közül. Cuenca a Júcar és a Huecar folyó találkozásánál van. A Júcar völgye itt a bazaltsziklákat úgy választja ketté, hogy egy keskeny sáv marad csak a sziklák tetején, ahol tulajdonképpen Cuenca óvárosa található.
Az arabok kezdték építeni a várost, az első emlékeke 714-ből Kunka, vagy Conca néven említik a települést.
A város a Casas Colgadas-ról, azaz a Lógó Házakról lett híres, melyek a meredek sziklafalakra úgy épültek rá, hogy egyenes folytatásai a szikláknak, és erkélyeik kilógnak a szakadék fölé.
Pedig ha jobban megnézi a látogató a várfallal körbevett óváros házait, szinte mindegyik lélegzetelállítón és félelmetesen magasodik a sziklafal peremén. Ha hozzá tesszük, hogy mindez a XV. században épült, akkor bizony még jobban elámulunk.
A régi városrészben a Plaza Mayor-on látható városháza épülete,és
az 1200-ban épültgótikus stílusú Nagyboldogasszony katedrális és a Püspöki palota csak az elsők egyike, ami ámulatba ejt. A katedrális lyukas – boltíves homlokzata teljesen betakarja az épületet, elrejtve annak óriási terjedelmét és egyetlen tornyát.
Van egy spanyol könyvem a leghíresebb spanyol katedrálisokról. Ebben Castilla La mancha tartománynak összesen 3 katedrálisát említik: Toledo, Sigüenza és Cuenca. A cuencai katedrális az egyik legnagyobb mór mecsetre épült rá, és francia építészek kezdték építeni (1177) normandiai gótikus stílusban. Később a reneszánsz azért sok helyen nyomot hagyott rajta, de a rengeteg kis kápolnájával és a főhajójával és oltárával tényleg kiemelkedően szép építmény.
A szűk kis utcákon végigsétáltunk a várig, a régi várfalra felmászva a kilátóból a völgy teljes hosszában láthatóvá válik. Abszolút világos miért lett Cuanca1996-ban a világörökségrésze. A városka atmoszférája, történelmi emlékei, építészete egyedülálló, a kulturális hagyományai révén pedig méltán lesz majd 2016-ban Európa Kulturális fővárosa is.
A Júcar és a Huecar völgy egy kitüremkedő szikláján áll az egykori San Paulo Kolostor, a Parador, ma 4 csillagos szálloda, éttermekkel, kávézókkal együtt. Az épületéhez a San Paulo völgyhídon lehet átjutni.
A völgy feletti 60 méteres magasságban a híd közepén állva teljes a panoráma.
A Júcar folyó két partján magasodó bazalt oszlopok nekem Meteorát (Görögország)jutatták eszembe- persze kicsiben. A katedrálissal szemben a völgy túloldalán áll egy krisztus szobor. Az esti kivilágított város amúgy is lenyűgöző, de ahogy a túloldalon a szobor lebeg a város felett, az leírhatatlan. Tényleg csak a szobor-test van megvilágítva, és az őt körülvevő sötétség még látványosabbá teszi, ahogy az égbolton őrzi a várost.
Mindenféle történelmi áttekintés helyett talán ez a néhány fotó elég ahhoz, hogy a lelkesedésem a hely iránt érthető legyen.
A Júcar azonban nem csak itt produkál csodálatos völgyeket, szakadékokat. Egy kicsivel messzebb, Cuanca városától a sziklás szerpentinúton a hegyek közé jutva megálltunk a Ventano del Diablo azaz az Ördög ablakánál.
Ez egy sziklabarlang, vagy lyuk,ahonnan a kanyargós Júcar völgyére lehet rálátni.
De az igazi látványosság Cuencatól kb 30 km-re várt ránk. A Ciudad Encantada, az Elvarázsolt város mintegy 20 km
2 -
-nyi területe egykor tengerfenék volt. A tenger, a szél, az erózió, azaz a természet erői itt olyan sziklaképződményeket hoztak létre, amelyekhez hasonlót ritkán látni.
A sziklaalakzatok óriási hajókat, állatokat, emberi fejeket stb formáznak, de akad itt keskeny sziklafolyosó, melynek végén a Mar de Piedra azaz a Sziklatenger felszínére érkezik a látogató.
A Sierra hegyei közt rengeteg forrás van. Mi a Cuervo folyó forrásánál
jártunk.
Meglepő, ahogy az ember sétál a mediterrán erdőben, és a kis zuhatagok előtörnek a sziklákról millió parányi vízesést alkotva. Az itt még tiszta karszt vizű folyó forrásához érve az ember tényleg komolyan elgondolkodik, látva a háborítatlan természetet, és ismervén azt amivé mi emberek változtatjuk.
Az egész környék tele van turista utakkal. Láttunk olyat is, ami a sziklaszirteken át, több száz méter magas sziklafalon sétálva vezet el a következő folyó forrásához.(utolsó kép)
A táj nagyon változatos. A sík vidékre kiérve gyönyörű mezőket, az erdők tisztásain számtalan őzikét láttunk, de nem mindennapi látványként utunkba akadt egy igazi spanyol birkapásztor is a nyájával. Az akcentusáról ne beszéljünk…..
Az éjszakát egy Casa rural-ban, falusi házban töltöttük, ami teljes terjedelmében egy éjszakára a mienk volt. Ez a spanyol falucska a maga alig 50 házával és még kevesebb lakójával, elég távol a főúttól de nagyon mélyen bent a csodálatos völgyben nagyon más volt. Nem az alpesi kis falukat kell elképzelni. Semmilye sincs, se iskola, se közért se semmi, csak egy kicsi bár, Eugenio bárja, ami már az út mentén is hirdeti magát. A bárban megittunk egy kávét és vettünk egy üveg vizet, amivel az öreg Eugenio kb. két heti bevételét produkáltuk. A bár a falára kirakott tábla szerint :
„A bár nyugdíjazás miatt eladó.” Elgondolkodtató, hogy mire számíthat szegény tulaj. A falu lakói a csekélyke mezőgazdaság mellett valószínűleg csak a nyáron megélénkülő turizmusból és szobakiadásokból élnek. Tipikus példája az elnéptelenedő, és csak idősek lakta pici településnek. Az út ami a faluba vezet, az is több éve készül. Most is épp leállt az építése. Pedig a környék gyönyörű.
Az út végig sziklahasadékok között, a patak mentén halad. Ahol a bő vizű patak elér egy szélesebb lapályt, ott azonnal van egy kis gát, és előtte a kis természetes tó. Helyenként akár strandnak kialakítva a tiszta vizű öböl, mielőtt a gát túloldalán ismét kicsi folyóvá szelídül. De a víztározokról alkotott képem is gyökeresen megváltozott a két nap alatt, amíg a környéket jártuk.
Meglepő, hogy amúgy egy vízszegény országban, mint Spanyolország mennyire komoly vízgazdálkodási kultúra van. A természetes víztározók sokaságát lehet Castilla La Mancha tartományban megtalálni.
A természetes szó ez esetben azt jelenti, hogy olyan völgyekbe vannak a folyók beterelve és a végén gáttal lezárva, hogy a völgyben igaz tó képződik. Méretében akár többszöröse Balatonnak, de a partszakaszai és a táj a legtermészetesebb eredeti állapotában él és létezik.
Szigetekkel, a partok között átívelő hidakkal tarkítva. De az épített utak sokszor a vízben végződnek, mert az hogy a tó mekkora, illetve a völgy mely része járható épp be, az a mindenkori vízállástól, az esőzésektől függ.
Láttunk olyan fát, ami több méterre a parttól a vízben alig észrevehetően állt, hisz a nagyon magas vízszintnek köszönhetően most épp csak a koronájának felső levelei látszottak a vízfelszínen.
A tó- azaz a víztározó amúgy ilyenkor benépesül. Üdülőövezet, és a vízi sportok szerelmesei veszik birtokba. A tározók körüli hegyek szerpentin útjairól pedig bámulatos a rálátás a messzi vidékre is. Az egyik ilyen pontról az egész tavat beláttuk a távolban Guadalajara erőművével együtt.
Nem lehet egy leírásban az út összes szépségét visszaadni. Talán egy két kép, amit beillesztettem, segít. Mindenkinek nagyon ajánlom, hogy ismerje meg Spanyolországnak ezt a vidékét. Ha turista úttal nem megy, akkor kocsival, lakókocsival, sátorral igen. Megéri.
A spanyol vejem szerint összesen két része van Spanyolországnak, ami természeti szépségében, sziklás és lankás tájaiban ennyire gazdag. Galicia és Cuenca környéke. ÉS ZÖLD,ZÖLD ZÖLD…..
Jó utat mindazoknak, akik kíváncsiak lettek rá.
Nem fognak csalódni benne!