Tegnap néztem a spanyol TV-n az élő közvetítést, a spanyolok fantasztikus fiesta-ját.  Hét- nyolcszázezeres tömeg az utcákon. A Moncloa-tól a Gran Vian át a Cibeles és az Atocha pályudvar elött végig rettenetes tömeg várta és éltette a győzteseket. Szinpadok, zene, tánc és öröm mindenki arcán. A busz még éjjel 11 órakor is járta a fiukkal a várost. Akkor már visszafelé tartottak a Királyi Palota elött elhaladva ismét a Moncloa felé. A tömeg nem oszlott, kisérte őket és ünnepeltek.Ünnepeltek kortól, nemtől, származástól, párt hovatartozástól függetlenül. Nem csak madridiak, hanem szerte Spanyolországból képesek voltak a tomboló kánikulában utazni, hogy részesei lehessenek valami igazán rendkivülinek. Világbajnoknak lenni nagy dolog, de számomra egészen elképesztő, hogy egy nemzet ennek EGYSÉGESEN, EGYÜTT ennyire tudjon örülni. Őrülten, boldogan! Tegnap nem számitott, hogy ki a katalán, a baszk, vagy andaluz, mindenki spanyol volt és a hőseit ünnepelte. Nem lehetett meghatódóttság nélkül ülni a képernyő elött. Ahogy a repülőtéri felirat is mondta: egy boldogabb Spanyolország várta a bajnokait.

Ők már megtanultak valamit. Megtanultak szívből, őszintén örülni!

Van mit tanulnunk tőlük......!!!!!!!!!! ( ÉS nem nem csak a foci)

Szerző: matronaza  2010.07.13. 12:05 Szólj hozzá!

"Amennyiben ebben az országban Bajnait és Oszkót az úri közönség füttye nélkül lehet folytatólagosan lehazugozni, miközben felettébb jól végezték a munkájukat (statisztikai bizonyítékokon nyugvó objektív megállapítás), de ha ez nem számít, akkor legalább számítana azoknak az intézményeknek a tekintélye, amelyeket megszemélyesítettek, szóval ha ez így folytatódik, akkor a nagy áprilisi forradalom egy kisstílű szar országot hoz létre, amelyikben bárki bármikor feláldozható lesz bármilyen két perces kis érdek kedvéért.

Nem kell egyébként elvitetni a balhét a debreceni polgármesterrel és a miniszterelnöki szóvivővel sem, már amennyiben a kommunikációs hibáért vonná őket felelősségre a frissen felállított forradalmi számonkérő bizottság. Itt nem kommunikációs hiba történt, hanem politikai. „A mindenkinek minden jár, csak akarni kell” – stratégia nyolc év teljes súlyával nyomja a pártot, s egyenlőre nem látszik ebből a csapdából a kiút. Nem a kommunikációs, hanem a tartalmi. (Az is politikai típusú probléma, ha egy párt minden ügyet kommunikációs szinten kezel, és hisz abban, hogy szavakkal teljesen átformálhatja a világot, lásd még: új rendszer, forradalom stb.) "
 

A magam rélszéről egyetértek, még a 29 pontot hallva is.

Akit a cikk többi része is érdekel: http://www.hirszerzo.hu/cikk.buci_es_az_igeretbuborek.154008.html

Szerző: matronaza  2010.06.08. 18:47 Szólj hozzá!

 

Kíváncsi voltam mennyi idő kell a FIDESZ -nek a választások után, hogy a semmiből- mármint érdemi igéretek nélküli választási programjától – eljusson a „rosszabb a helyzet, mint azt valaha is gondoltuk” mondat elhangzásáig. Alig egy hónap elég volt, hogy meggyőzzön új kormányunk arról, hogy sokat nem remélhetünk. Nincs egy összegű, azonnali adó csökkentés, sem gyes visszaállítása 3 évre és hasonló korábbi ígéret beváltása. Van helyette a választási szólamgyűjteménynek kormányprogrammá tétele. Mindez olyan mondatok kíséretében, hogy győzött a forradalom és húsz év után elsőként a választásokon kapott 2/3 os többség felhatalmazása alapján az ország kiérdemelte a választási ígéretek beváltását.Nekem ez magyarra fordítva annyit jelent, hogy kiérdemeltük a semmit.
 
Aztán gyorsan miniszterelnök úr elsiet Brüsszelbe és közli, készen áll az ország rendbe tételére, és mihelyt a valóságos helyzet feltárásra kerül, 72 órán belül konkrét programmal áll elő. Siet megjegyezni, hogy itt nem lehet már toldozni - foltozni, itt kérem gyökeresen más kell, itt alapjaiban kell megreformálni a gazdaságot.
Ezenközben itthon megtörténik a tárcák átvétele, és egy hang sem jön a FIDESZ-től, hogy hoppá, itt és itt nagyon nem stimmel valami, tehát gondok vannak. Beszélnek ugyan feltáró bizottságról, de még a munka elején a debreceni polgármesterúr gyorsan kijelenti, csőd közeli állapot van az országban, itt kérem az utolsó mentőövet kell bedobni, mert anélkül a görögök sorsára jutunk.
A régen emlegetett „csontvázak”, „meglepetések” pedig egyre világosabban  látható, hogy nem esenk ki a szekrényből illetve olyan rizikófaktorok, melyekkel az előző kormány is számolt és melyeket a nemzetközi szervezetek szintén pontosan ismertek.
 
De ma délután jött a következő csapás: Szíjjártó sajtótájékoztatón azt mondta: az előző kormány manipulálta a számokat. Aztán igazat ad Kósának a helyzet megítélésében, majd később olvasom, ezt a dolgot félreértették, félreértettük. A Gyurcsány mondott ilyet, mármint csőd közeli állapotot, ő csak emlékeztetett rá.
 
Aztán következő hírként meg elhangzik, hogy Obama gratulált Bajnai ex miniszterelnöknek a sikeres válságkezeléshez, ami példaként szolgálhat a hasonló fenyegetésekkel szembe néző országoknak.
Ilyen tudatlan lenne Obama? Nem szólt neki senki a Fideszből, hogy Csődhelyzet van és mindjárt kidőlnek a csontvázak a szekrényből? A miniszterelnök úr szóvivője és a pártjának alelnöke mindenesetre sikeresen bedöntötte a tőzsdét és elszállt a dollár és euro árfolyama.
 
Kábulok.....ennyire hülyének nem nézhetik az embereket.
 
Vajon mi a céljuk? Ennyire fontos előkészíteni, hogy:
ugye mi megmondtuk, semmit nem tudunk teljesíteni a vállalásainkból. De 72 órán belül majd előállunk egy újabb semmivel, azaz azzal, hogy legkorábban 4 év múlva mit akarunk tenni és húsz év múlva majd milyen jól fogjuk érezni hogy, elindultunk a felemelkedés rögös útján. Rögös, mert még akkor sem biztos, hogy felfelé haladunk majd.
 
De sírnivaló az is, hogy első törvényként a Trianon emléknapot kellett megalkotni a nemzeti összetartozás jegyében. Rendkívül fontos, nekünk most nincs is más problémánk csak Trianon anno. Összetartozás, ami széthúzáshoz vezet ismét határ innen és túl. Nem olyan egyértelmű az sem hogy a határon túli magyarok rém boldogok lettek az állampolgárság lehetőségétől és nem az összetartozás jegyében itthon még az ünnepi megemlékezést sem sikerült teljes parlamenttel megünnepelni. De legalább változatos az élet. Most az MSZP vonult ki és „ünnepelt” külön. Kár hogy csak a rosszat tudják eltanulni egymástól!
 
Nem vagyok ellendrukker. Nagy szükség lenne rá, hogy végre a megoldások irányába és ne a széthúzás, egyet nem értés irányába menjen el az ország. De ez a forradalom és újrakezdés dolog egyelőre röhejesen alakul!
Inkább a gátakra mehettek volna az urak zsákot tölteni.
Szerző: matronaza  2010.06.04. 21:16 Szólj hozzá!

 

Nem írtam még itt soha úti élményeimről.. De van az úgy, hogy az ember az útikönyvek által nem propagált helyre téved. Így volt ez most velem is, és még mindig a hatása alatt vagyok. Spanyolország régi kedvenc, de amióta a lányom ott él, sikerült megismernem egy pár különlegesen szép, de a turisták által nem nagyon látogatott részét is.
Most Cuencaban és környékén jártunk, azaz Castilla La Mancha tartomány északi részén, a Serranía ( hegygerinc) bazaltoszlopos sziklái között. Már ottlétünk alatt is állandóan az motoszkált a fejemben, hogy megnézem otthon az útikönyvet, hogy mit írnak erről a vidékről. Hát meglepődtem, mert csupán Cuenca városa említődik meg egy pár sor erejéig, de az is felejthető módon. Pedig a „ kistestvére” Ronda – andaluz falucska –  kiemelt látványosságként része a hazai Spanyolország kalauzoknak, holott messzebb van és sokkal nehezebben megközelíthető. Igaz nagyon megéri a hosszú zötykölődés a kietlen szerpentinúton, amit meg kell tennie a látogatónak, ha Rondát látni akarja, ami bőségesen kárpótolja. Nem ronda, hanem fantasztikusan gyönyörű!!!
Cuenca és környéke, na ez már érthetetlenebb számomra, hogy miért nem része az ajánlott látnivalóknak. Magam barátnőmtől, lányomtól „örökölt” spanyoltanárunktól hallottam róla, aki évek óta mondja: ezt látni kell!
Cuenca Madrid és Valencia között fekszik nagyjából félúton. A Serranía de Cuanca, vagyis a bazaltsziklás hegygerincek és több kanyargós folyó által vájt völgyek jellemzik a vidéket. A Serranía de Cuenca az egyik legnagyobb Spanyolország hegyvidékei közül. Cuenca a Júcar és a Huecar folyó találkozásánál van. A Júcar völgye itt a bazaltsziklákat úgy választja ketté, hogy egy keskeny sáv marad csak a sziklák tetején, ahol tulajdonképpen Cuenca óvárosa található.
 Az arabok kezdték építeni a várost, az első emlékeke 714-ből Kunka, vagy Conca néven említik a települést.
 
 
A város a Casas Colgadas-ról, azaz a Lógó Házakról lett híres, melyek a meredek sziklafalakra úgy épültek rá, hogy egyenes folytatásai a szikláknak, és erkélyeik kilógnak a szakadék fölé.
Pedig ha jobban megnézi a látogató a várfallal körbevett óváros házait, szinte mindegyik lélegzetelállítón és félelmetesen magasodik a sziklafal peremén. Ha hozzá tesszük, hogy mindez a XV. században épült, akkor bizony még jobban elámulunk.
 
 A régi városrészben a Plaza Mayor-on látható városháza épülete,és  
 
az 1200-ban épültgótikus stílusú Nagyboldogasszony katedrális és a Püspöki palota csak az elsők egyike, ami ámulatba ejt. A katedrális lyukas – boltíves homlokzata teljesen betakarja az épületet, elrejtve annak óriási terjedelmét és egyetlen tornyát.
 
 
 
 
 
Van egy spanyol könyvem a leghíresebb spanyol katedrálisokról. Ebben Castilla La mancha tartománynak összesen 3 katedrálisát említik: Toledo, Sigüenza és Cuenca. A cuencai katedrális az egyik legnagyobb mór mecsetre épült rá, és francia építészek kezdték építeni (1177) normandiai gótikus stílusban. Később a reneszánsz azért sok helyen nyomot hagyott rajta, de a rengeteg kis kápolnájával és a főhajójával és oltárával tényleg kiemelkedően szép építmény.
A szűk kis utcákon végigsétáltunk a várig, a régi várfalra felmászva a kilátóból a völgy teljes hosszában láthatóvá válik. Abszolút világos miért lett Cuanca1996-ban a világörökségrésze. A városka atmoszférája, történelmi emlékei, építészete egyedülálló, a kulturális hagyományai révén pedig méltán lesz majd 2016-ban Európa Kulturális fővárosa is.
A Júcar és a Huecar völgy egy kitüremkedő szikláján áll az egykori San Paulo Kolostor,  a Parador, ma 4 csillagos szálloda, éttermekkel, kávézókkal együtt. Az épületéhez a San Paulo völgyhídon lehet átjutni.
A völgy feletti 60 méteres magasságban a híd közepén állva teljes a panoráma. 
 
 
 
 
 
 
 
A Júcar folyó két partján magasodó bazalt oszlopok nekem Meteorát (Görögország)jutatták eszembe- persze kicsiben. A katedrálissal szemben a völgy túloldalán áll egy krisztus szobor. Az esti kivilágított város amúgy is lenyűgöző, de ahogy a túloldalon a szobor lebeg a város felett, az leírhatatlan. Tényleg csak a szobor-test van megvilágítva, és az őt körülvevő sötétség még látványosabbá teszi, ahogy az égbolton őrzi a várost.
Mindenféle történelmi áttekintés helyett talán ez a néhány fotó elég ahhoz, hogy a lelkesedésem a hely iránt érthető legyen.
A Júcar azonban nem csak itt produkál csodálatos völgyeket, szakadékokat. Egy kicsivel messzebb, Cuanca városától a sziklás szerpentinúton a hegyek közé jutva megálltunk a Ventano del Diablo azaz az Ördög ablakánál.
Ez egy sziklabarlang, vagy lyuk,ahonnan a kanyargós Júcar völgyére lehet rálátni.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
De az igazi látványosság Cuencatól kb 30 km-re várt ránk. A Ciudad Encantada, az Elvarázsolt város mintegy 20 km2 --nyi területe egykor tengerfenék volt. A tenger, a szél, az erózió, azaz a természet erői itt olyan sziklaképződményeket hoztak létre, amelyekhez hasonlót ritkán látni. 
A sziklaalakzatok óriási hajókat, állatokat, emberi fejeket stb formáznak, de akad itt keskeny sziklafolyosó, melynek végén a Mar de Piedra azaz a Sziklatenger felszínére érkezik a látogató.
 
 
 
 

 

 

 

 

 

 

 

 
 
 
 
 
A Sierra hegyei közt rengeteg forrás van. Mi a Cuervo folyó forrásánál
jártunk.
Meglepő, ahogy az ember sétál a mediterrán erdőben, és a kis zuhatagok előtörnek a sziklákról millió parányi vízesést alkotva. Az itt még tiszta karszt vizű folyó forrásához érve az ember tényleg komolyan elgondolkodik, látva a háborítatlan természetet, és ismervén azt amivé mi emberek változtatjuk.
Az egész környék tele van turista utakkal. Láttunk olyat is, ami a sziklaszirteken át, több száz méter magas sziklafalon sétálva vezet el a következő folyó forrásához.(utolsó kép)
A táj nagyon változatos. A sík vidékre kiérve gyönyörű mezőket, az erdők tisztásain számtalan őzikét láttunk, de nem mindennapi látványként utunkba akadt egy igazi spanyol birkapásztor is a nyájával. Az akcentusáról ne beszéljünk…..
Az éjszakát egy Casa rural-ban, falusi házban töltöttük, ami teljes terjedelmében egy éjszakára a mienk volt. Ez a spanyol falucska a maga alig 50 házával és még kevesebb lakójával, elég távol a főúttól de nagyon mélyen bent a csodálatos völgyben nagyon más volt. Nem az alpesi kis falukat kell elképzelni. Semmilye sincs, se iskola, se közért se semmi, csak egy kicsi bár, Eugenio bárja, ami már az út mentén is hirdeti magát. A bárban megittunk egy kávét és vettünk egy üveg vizet, amivel az öreg Eugenio kb. két heti bevételét produkáltuk. A bár a falára kirakott tábla szerint : „A bár nyugdíjazás miatt eladó.” Elgondolkodtató, hogy mire számíthat szegény tulaj. A falu lakói a csekélyke mezőgazdaság mellett valószínűleg csak a nyáron megélénkülő turizmusból és szobakiadásokból élnek. Tipikus példája az elnéptelenedő, és csak idősek lakta pici településnek. Az út ami a faluba vezet, az is több éve készül. Most is épp leállt az építése. Pedig a környék gyönyörű. Az út végig sziklahasadékok között, a patak mentén halad. Ahol a bő vizű patak elér egy szélesebb lapályt, ott azonnal van egy kis gát, és előtte a kis természetes tó. Helyenként akár strandnak kialakítva a tiszta vizű öböl, mielőtt a gát túloldalán ismét kicsi folyóvá szelídül. De a víztározokról alkotott képem is gyökeresen megváltozott a két nap alatt, amíg a környéket jártuk.
    
 
 
 
 
 
 
 
 
Meglepő, hogy amúgy egy vízszegény országban, mint Spanyolország mennyire komoly vízgazdálkodási kultúra van. A természetes víztározók sokaságát lehet Castilla La Mancha tartományban megtalálni. A természetes szó ez esetben azt jelenti, hogy olyan völgyekbe vannak a folyók beterelve és a végén gáttal lezárva, hogy a völgyben igaz tó képződik. Méretében akár többszöröse Balatonnak, de a partszakaszai és a táj a legtermészetesebb eredeti állapotában él és létezik.
Szigetekkel, a partok között átívelő hidakkal tarkítva. De az épített utak sokszor a vízben végződnek, mert az hogy a tó mekkora, illetve a völgy mely része járható épp be, az a mindenkori vízállástól, az esőzésektől függ.
Láttunk olyan fát, ami több méterre a parttól a vízben alig észrevehetően állt, hisz a nagyon magas vízszintnek köszönhetően most épp csak a koronájának felső levelei látszottak a vízfelszínen.A tó- azaz a víztározó amúgy ilyenkor benépesül. Üdülőövezet, és a vízi sportok szerelmesei veszik birtokba. A tározók körüli hegyek szerpentin útjairól pedig bámulatos a rálátás a messzi vidékre is. Az egyik ilyen pontról az egész tavat beláttuk a távolban Guadalajara erőművével együtt.
 
 
Nem lehet egy leírásban az út összes szépségét visszaadni. Talán egy két kép, amit beillesztettem, segít. Mindenkinek nagyon ajánlom, hogy ismerje meg Spanyolországnak ezt a vidékét. Ha turista úttal nem megy, akkor kocsival, lakókocsival, sátorral igen. Megéri.
A spanyol vejem szerint összesen két része van Spanyolországnak, ami természeti szépségében, sziklás és lankás tájaiban ennyire gazdag. Galicia és Cuenca környéke.  ÉS ZÖLD,ZÖLD ZÖLD…..
 
 
 
 
 
 
 
 
Jó utat mindazoknak, akik kíváncsiak lettek rá.
Nem fognak csalódni benne!

Szerző: matronaza  2010.06.01. 08:22 Szólj hozzá!

Címkék: utazás spanyolország barangolás cuenca

Eyjafjallajokull   

 

 Nézzétek meg a linket! Sok szép kép és a nagy gond amit a vulkán okoz mind látható itt.

 

Szerző: matronaza  2010.04.21. 16:39 Szólj hozzá!

 

Itt az újabb magyar csoda! A húsz éves demokráciánk 5. választása tömény kudarc. És… ismét nincs felelős, csak nagy rácsodálkozás, hogy jéééé, nem gondoltuk volna, hogy az átszavazókkal probléma lesz!
Az idén ezeket az embereket egy – azaz 1 ­ választó körzetbe összpontosították. Több helyen BP, Pécs, Debrecen, Győr, Sopron,Miskolc lett a probléma ebből. (összesen 7 ilyen körzet volt, szinte az összes egyetemi város érintett) Itt már napközben több száz méteres kígyózó sorokban vártak az utcán az emberek, hogy bejussanak szavazni. A VB meg az OVB aludt napközben? Csak ők nem tudtak erről a dologról? Mert este is ők voltak az egyetlenek kis hazánkban, akik nem tudták hányan nem jutottak be a szavazófülkébe, és többszörösen sikerült a saját maguk által jósolt max. 1 órát felülírniuk.
A két testület elkezdte rátolni egymásra a hibát. Az élő egyenesben közvetített Ülés olyan volt, hogy halál ideges, feszült „jogtudorok” megpróbálnak úgy fogalmazni, hogy nehogy beleköthessen bárki a szavaikba, hogy ne lehessen felelősségre vonni őket, és ha lehet, akkor jól körülírva a mondanivalót mások ne sokat kapiskáljanak abból, mi is itt a lényeg.
Este 7 előtt 10 perccel az OVB döntött a kampánycsend meghosszabbításáról.
Mindeközben a hírcsatornák közzé tették az exit poll eredményeket, a Tv csatornák megkezdték a hír műsorukat. Miközben a Bp-i Bocskai úton még az udvaron álltak a várakozó szavazók, még vagy 500 ember, és csak egyesével tudtak szavazni, mert egyetlen választási névjegyzék állt csak a rendelkezésükre. Aztán elkezdődött az OVB-ben a vita, hogy befolyásolhatja-e ez az eredményt, és hogy kaphattak-e ezek az emberek információt a szavazás eredményéről. A Tv-ben meg mindenki hallhatta, hogy a képviselők folyamatosan kapják az eredmény adatokat, és a bloggerek közölték, hol hány százalékos a feldolgozottság és ki milyen eredményt ért el.. Ez egyszerűen röhejes!
 Néztük a Tv csatornák adásait és hangosan röhögtünk kínunkban, amennyi marhaság, sületlenség hagyta el a sok jogtudor száját. Me a culpa volt az egész! A csúcspont az, amikor az OVB egyik tagja épp egy magasröptű matematikával kiszámolta, hogy a rendszer oly rosszul lett kitalálva, hogy ennyi átszavazó esetén a választás reggel 7 és este 7 között egyszerűen lebonyolíthatatlan. Gyakorlatilag az OVB szinte mindegyik tagja más véleményen volt, másképp értelmezte ugyanazt a paragrafust. Vitatkoztak azon, hogy a lezárt, elkülönített helységbe várakozó választó befolyásolható-e: Könyörgöm a XXI. Században, a mobilok és az internet világában ez vita tárgya ma Magyarországon????
 
Van egy kérdésem: mi van ha legközelebb az emberek úgy gondolják, hogy ráérünk, este 7 ig lehet menni szavazni, és emiatt tömegesen ½ 7 után jelennek meg az urnák előtt, jöttünk szavazni felkiáltással?
Tuti nem lehet lebonyolítani a választást! Mit tennének? Elzavarják haza a tömeget, hogy jöttetek volna előbb? Vagy mégiscsak nem viccből van az kitalálva, hogy az este 7 óra az 7 óra? Vagy a választás addig tart, amíg 7 óra előtt megjelent emberek le nem adták a szavazatukat?
Ha igen, akkor miért lehetett tegnap kampánycsendet hosszabbítani, aztán meg feloldani? Azaz nem oldották fel, csak megengedték, hogy publikusak legyenek az eredmények, miközben sokan még vártak arra, hogy leadják a szavazatukat. Ez olyan, mint a mesében a lány: hoztam is ajándékot meg nem is, és kiengedi a szita alól a galambjait.
Kampánycsend??? Mondjuk én mint szavazó döntöttem Y jelölt, vagy Z párt mellett. Ha nincs kampánycsend, akkor az urnáig való bejutásig bombázhatnak információval, csokival és borral, kinek mire van gusztusa. Na és akkor mi van? Ha én annyira befolyásolható vagyok, hogy az utolsó pillanatban erre gyökeresen megváltoztatom a véleményem? Nézetem szerint akkor nyugodtan köpjem szembe magam. Na de az ilyen szavazóért kár is erőlködnie egyetlen pártnak is, mert a következő öt percben úgyis a másik cukorkája lesz a finomabb és akkor majd oda szavaz.
 
Hát ez van. Nem értem mire fel erőltetnek ránk olyan szabályokat – mert ugye ezt választási törvényt a parlamenti képviselők nagy többsége megszavazta ­, amiket ők maguk nem vesznek komolyan, és nem tudnak betartani.
Már megint a tehetetlenségünkkel kerültünk a nemzetközi sajtó címlapjaira!
Nagyon érdekes, hogy amint feloldotta az OVB a hírzárlatot, mindenki happy lett, egyetlen párt sem reklamált, mindjárt minden kisimult, senki nem óvott és….TULAJDONKÉPPEN NEM IS TÖRTÉNT SEMMI!
Nem, csak a szavazókat nézték dedósnak, bábnak, akikkel mindent meg lehet csinálni.
 
Ami meg az első forduló eredményét illeti: SZOMORÚ. Ez a vélemény ma rólunk magyarokról:

(Akit érdekel olvassa el.)

Szerző: matronaza  2010.04.12. 12:10 Szólj hozzá!

http://cikk.isgreat.org/reka/futrinka330x247.html
 

klikk rá, ha nem tudod mit csinálj adód 1 %-ával.

Köszi!

 

 

Szerző: matronaza  2010.03.26. 14:39 Szólj hozzá!

 

Még három hét és döntenem kell.
Sajnos figyelve az elmúlt hónapok eseményeit, számomra nem az a kérdés már, hogy kit választok, hanem az, hogy választok-e.
Siralmasnak tartom, hogy semmi nem javul, hanem romlik. Romlik a nagy többség életszínvonala, az állami szektorban és a politikában pedig akkora a korrupció, hogy az már épp ésszel felfoghatatlan. Röpködnek a milliók-milliárdok, hallunk ál szerződésekről , munkavégzés nélküli teljesítményről, vagy „csak úgy” ( Mert megérdemlem!)kiutalt jövedelmekről, óriási összegű végkielégítésként, prémiumként kifizetett pénzekről, visszavásárolt Malévről, berepült izraeli repülőgépekről , és még sorolhatnám. Szinte már csak az jut előbbre, aki ki tudja kerülni az adózási csatornákat, ha számla nélkül dolgozik, ha a fekete gazdaság részese: Ha túlképzett fiatal, vagy túlkoros és túlképzett 40 feletti, akkor pedig még a munkahely megléte vagy nem léte is kérdéses lehet. Arról nem is szólva, hogy mázli, ha az ember olyan helyen él, ahol egyáltalán még vannak munkalehetőségek. Nem tudom van e a történelmünknek olyan korszaka, amikor ennyire kis létszámú dolgozó (adózó!) ember tartott el ilyen kiugróan magas inaktiv létszámot. Nálunk olyan alapkérdések, mint pl. a „Ratkó gyerekek” egy két éven belül bekövetkező nyugdíjba menetele, nem különösebben érdekel senkit. Itt évekkel ez előtt már könnyebb volt a privatizáció okozta munkanélküliséget 50 éves korban való nyugdíjazással megoldani, mint előrelátóan gondolkodni. Ja és már akkor is késő volt! Ma lassan ott tartunk, hogy  2-es tanulók tömege juthat be felsőoktatásba, és sok - sok inaktív, nota bene  államilag finanszírozott év után, diplomásként hagyja el azt. Aztán megint tanul valamit, vagy ha mázlista, akkor apuka pénzén utazgat még egy kicsit a nagyvilágban, mert ugye addig sem kell eldöntenie, mit is kezdjen magával. És ez csak egy a millió probléma közül.Lassan szégyelni kell ha az ember diplomás, olyan alacsonyra sűlyed már a mérce.( Tisztelet annak az egy két kivételesen nívós oktatást adó intézménynek)
 
Igazából a kampányról sem tudom mit gondoljak. Nálunk még ajánló cédula gyűjtésében is csak a Fidesz csengetett be egyszer, a szokásos szóróanyagokból meg - hozzáteszem, szerencsére - egy darabot sem kaptunk meg. A TV-ben szinte csak MSZP reklámot látok. A reggeli hírműsorokba bekeveredő pártképviselőktől pedig a megszokott simfölés vagy öndicséret hallható csak. A fontos kérdéseket mindenki kerüli.
 
Számomra tényleg az a kérdés, egyáltalán éljek-e választójogommal. Minek menjek el szavazni? 
 
Szégyenletes dolognak tartom, hogy a jobbik olyan mértékben megerősödött, hogy akár második erőként is bejuthat a parlamentbe. Mintha emberek ezrei felejtenének el gondolkodni, és csak azt az egy mondatot hallják meg: Drasztikus változtatásokat akarunk!
A HOGYAN már keveseket érdekel.
Hogyan? Csendőrséggel? Fajüldözéssel? A multik hazazavarásával?
„Mi magyarok” meg a „magunkfajták” szólamok hangoztatásávla? Olyan országban, hol évezredekig együtt élt tót, szerb, horvát, oláh, sváb stb nemzetiséggel a magyar.Ha egyáltalán "tiszta" magyar volt a magyar, és 2-300 évvel ezelőtt tatár vagy török vagy bárki nem keveredett a családfájába. Egy olyan országban, ahol a holokauszt zsidók tömegét ölte meg, ahonnan tömegeket deportáltak, vagy telepítettek ki kulák volta miatt, vagy épp mert a neve német hangzású volt. Csak remélhette hogy emiatt nem a Gulágon köt ki. Szóval megmondaná valaki végre mit jelent az, hogy MAGUNFAJTA!!!!!!
Vagy a hogyan azon alapszik, hogy megkell szüntetni az RTL és a TV2 -t?
Vagy a Kuruc info agyat mosó szövegeit kellene elhinnem? Vagy elfogadható, hogy a Magyarok Nyilai szervezet vezetőjének képviselővé tétele, hogy mentelmi joga révén ne lehessen büntethető? (Hála égnek, ez nem sikerült nekik, de másnak más esetében igen)
Vagy az lenne a dicső tett, hogy folyton politikai perekről beszélnek, „az emberi jogok védelme” mögé bújva? Én még egy értelmes érvet nem hallottam és olvastam Morvai Krisztinától, csak a másik kioktatását, és porba taposását, már ha szóhoz jut egyáltalán valaki mellette. Nem értem, hogy ha oly nagy jogtudor, és jövendő köztársasági elnök jelölt, akkor mért nem tiszta eszközökkel küzd. A szólamok számomra nem azok!!!!!
 
Minden történelmi ismeretem azt mondja nekem, hogy a fanatizmus nem szül jót. Ha egy nép emberileg megalázott, csóró, mint a templom egere, és egyre iskolázatlanabb, akkor ott a radikalizmusnak eszméletlen jó táptalaja keletkezik. Ennél csak az a nagyobb hiba, ha ezt az értelmiség és a tőke hagyja, elintézni egy kézlegyintéssel, hogy majd kimegy belőlük a szusz, majd abbahagyják. ( volt már erre is példa a történelemben)
Hallottam már olyan elemzőt a Tv-ben aki, egyáltalán nem találta gondnak a szélsőjobb megerősödését, mert legalább színesebb a paletta, és majd alább hagy a lelkesedésük. Nekem ettől égnek álla hajam! Vegyük már észre, hogy micsoda népbutítás megy itt! Minek megy el valaki EU képviselőnek, ha minden gondolattal, szabályrendszerrel, ami az Európai Parlamentben születik , ellentétes elveket vall? Persze a magas eus fizetés jól jön!
 
Kire szavazzak?
Válasszam a bácsit, aki áramot vezetett a kerítésébe, ezzel megölt embereket- önvédelem, vagyonvédelemre hivatkozva- és most képviselő jelölt, mentelmi jogot szerzett, és a köré szerveződött pártocska köztársasági elnök jelöltje lett? Még viccnek is rossz!
 
LMP? Civil mozgalom? Lehet. hogy a kisebbik rossz ez, de szinte semmi a jelenlétük, egy ország kormányzásához meg több kellene ennél a jelenlétnél, erőnél, tudásnál stb. Mindenesetre szurkolok neki, hátha mégis új szelek fújnak.
 
Egy korrupciós ügyeitől hangos, 8 évet elpuskázott, minden lényeges kérdést elodázó, vagy halogató MSZP? Szinte csak az utolsó év kormányzása hozott valami eredményt, de ez tűzoltás. Épp elkerültük vele az államcsődöt. Attól még a sarkunk a szakadék szélén van.
 
Vagy szavazzak az MDF-re, aki mindent megtesz azért, hogy szavazatokat gyűjtsön, szavazatokat bármi áron? Először Bokrossal (hozzáteszem még ez a legjobb része a dolognak), aztán összeborulva a Szadesszel, azaz azzal a csoporttal, ami még abból maradt, miközben váltig hangoztatja, hogy általa lesz „Megújuló Magyarország”. Miért nem újult az ő nyolc évük alatt? 4 év tisztán az övék volt, mint rendszerváltó párté, és akkor sikerült elkezdeni azt, hogy ami régi rendből való, azt dobjuk ki(kiöntöttük a vízzel együtt a gyereket is), privatizáljunk, számoljunk fel ipart, mezőgazdaságot stb, és közben elfelejtjük a legfontosabbat, hogy az új megteremtéséhez sokkal több idő és erő kell, mint a felszámoláshoz. De az MDF-esek részesei voltak a Fidesz 4 évének is, és az igazságügyi tárcát birtokolva elég sokat lehetett volna tenni a jogállamiságért, épp azért, amit most a Fidesz hibájának rónak fel.(háromheti ülésezés, a vizsgálóbizottságok megbénítása, kétéves költségvetés stb)
 
A legkülönösebb változás nekem – amit egyébként tekinthetnénk jónak is- az ígéretek halmazának a hiánya. Nincs licit, a másik túllihegése.
Van azonban helyette Vállalás!
Ebben a Fidesz az élen járó, akinek a programja nekem a régi kádári MSZMP kongresszusok beszédeit idézi: zengzetes, szépen megfogalmazott mondatok (úgynevezett Vállalások) sokasága, ismét csak a HOGYAN ismertetése nélkül.
Anno, mikor azt mondták, hogy leraktuk a szocializmus alapjait, már akkor sem lehetett tudni, miként történt ez meg. Pedig ezt tényként közölték mindenkivel.
A Fidesz valami olyan halk kampányt folytat, hogy azt már nem is hallani. Minek. Elég neki karba tett kézzel ülni és várni. De ez tényleg elég??? Elég abból megélni, hogy mit rontott el a másik? Nem az lenne a lényeg, hogy mit csinálunk( TÖBBESSZÁMBAN) jól?
Ha meg konkrét kérdésként elhangzik, mondjuk:
Lesz-e azonnali adócsökkentés (mert ugye ezt ígérte a pártjuk, ha hatalomra kerülnek)
akkor az a válasz:
 Ja, azt 2006-ban mondtuk, nem most. Most csak annyit mondhatunk, majd meglátjuk.
Vagy:
Sor kerül-e az elvonások visszaadására, úgy mint gyes, stb.
Ja, azt szeretnénk, de most nem foglakozunk ezzel. Elöbb számonkérünk, meg átvizsgálunk, meg stb...
Ja, hogy más szelek fújnak, és amúgy meg miért is vagyunk annyira kíváncsiak?
 
Erre csak Heller Ágnes szavaival tudok felelni, akivel a minap láttam egy beszélgetést. Ő mondta, hogy: Vannak akik jól kampányolnak, de nem tudnak kormányozni és fordítva.
Az Orbán jól kampányolt, de nem tudott kormányozni. Hogy most mi lesz? Kételyeim vannak a kormányzás tekintetében! (Nem vagyok hivatásos elemző, csak gondolkodó lény, így hozzá teszem az MSZP sem tudott kormányozni.)
 
Nekünk ép ez a pechünk. Kellene már aki jól is kormányoz! Olyan aki nem egy-párt rendszerben gondolkodik, meg diktatúrában, és a hosszú táv alatt sem a hosszú „uralkodását „ érti, hanem egy közös elveken alapuló, a nagy többség által elfogadható programot VÁLLAL FEL.
Az nem program, hogy ha majd ….., ha hatalomra kerülök, kitalálom, mire leszek képes….. Program az, ami számokkal, mértékekkel, célokkal és párt semlegesen ad egy mozgásteret, egy követhető pályát. Egy ilyen program tudna nyugalmat, összefogást, lendületet adni. Olyan, amihez a mindig megválasztott kormány majd a maga eszközrendszerét mellé teszi. Nem mást, csak eszközt, mert mindenki másképen ér célba, másként valósítja meg a feladatát Nem lehet álladóan célt váltani, prioritásokat változtatni, arányokat felcserélni. Egy család is csak következetesen és összefogva gyarapszik. De ehhez kompromisszumok is kellenének. Nálunk meg a 20 év demokráciája kitermelt egy olyan politikai elitet, (szerintem ugyan nem illeti meg őket az elit kifejezés, mert nagyon messze vannak a minőségtől, inkább nevezném celebnek, az már eléggé lejáratódott szó) akik csak kontrázni ill rekontrázni tudnak, de egységre, közös platformra jutni nem. Felelősséget vállalni pedig egyáltalán nem tudnak és akarnak.(lásd számla nélküli költségtérítések a honatyáknak)  Kiváltságosak!
 
Hát ez a szomorú helyzet az én szemszögemből nézve. Nem tudok bizakodva, nyugodt lelkiismerettel senkinek voksot adni.
Nem gondoltam, hogy 20 év alatt, mely idő alatt egy nemzedék lett nagykorúvá, a demokrácia dedós szintre süllyed. Nem gondoltam, hogy a szabadság a tehetetlenség révén veszik el. Vagy a telhetetlenség szót kellene inkább használni????
Ez  lenne ma a VÁLASZTÁS-i lehetőségem???
Kétségbeejtő!
Szerző: matronaza  2010.03.24. 20:55 Szólj hozzá!

Ma olvastam ezt a hírt, és mivel eléggé meglepődtem, így ime........ Talán kiderül bennem van-e a filmszakadás...... Nehéz eldöntenem, hogy ennyire gyagyák, önzők, elszáltagyuak lennének-e sorstársaim, nemre, korra, nemzetiségre tekintet nélkül, vagy ez amúgy normális. Egy filmben még elmegy, de hogy ezért van aki fizet????? Végülis, amire igény van......

 

Plüssmaci utaztatási iroda
Megalakult a plüssjátékokat utaztató iroda. Csehországnak köszönhető a vívmány, amely nem állami cég, hanem magánvállalkozás. Az ötletet az Amélie csodálatos élete című francia film adta, amelyben a főhősnő kerti törpét utaztat a világban, és a törpe mindenhonnan üdvözlő fotókat küld megdöbbent gazdájának. Az utazási iroda alapáron 90 euróért - 25 ezer forintért - viszi el bárki plüssmackóját vagy más játékállatát a világ különböző nagyvárosaiba, ahol lefényképezi helyi nevezetességek társaságában, bizonyítandó, hogy az állat megjárta a megrendelt utat. Az első Prágába vezet, aztán Budapesttel, Berlinnel, Pozsonnyal, Münchennel szélesedik az úticélpaletta. A „gazdi” a fotókat mutogathatja barátainak, felteheti az internetre stb. Az utazási iroda forgalmáról még nincs adat. (MTI)(Forrás:Turizmus Panoráma Bulletin, 2010/36.)

Szerző: matronaza  2010.02.22. 15:28 Szólj hozzá!

 

Van a Viasat 3-on egy műsor, amelyikben egy dada kerül egy családhoz, hogy a valahogyan egyenesbe hozza a –rendszerint-totális - kátyúba került családi életét. Ha jól emlékszem a műsor címe az, hogy: Segítség gyerekeim vannak! A dadus szolgálatnak írhat bárki, a nagymama, a szomszéd, az egyik testvér, stb. szóval bárki. A dadusok tízen huszonéves éves szakmai múlttal rendelkező nevelők, akik közül egy kimegy a családhoz, és 5 napig velük lakik, velük él. Az első napokban amolyan láthatatlan személyként van ott, mindenki úgy él, teszi a dolgát, ahogy addig, ő meg csak megfigyel. Aztán elbeszélget a családtagokkal, felvázol egy tervet a megváltozásra, és kőkeményen - 5 nap alatt! - megköveteli annak betartását. Először mindenki tiltakozik, tudálékos, épp a lényeget nem értő egyénként kezeli a dadust. Milliószor elhangzik a műsorban, hogy:” Ne szólj bele az életembe!” valamint „ Az én nevelési módszerem jó, csak a páromé nem.”. Aztán a dadus szembesíti őket nevelésük eddigi eredményével, ami rendszerint több kezelhetetlen, hisztis, ordítozó gyerek. Ezek a családok amolyan hagyományos amerikai családok több gyerekkel, a gyereknevelést főfoglalkozásban űző, otthon maradt anyukával, és egy családfenntartó férjjel, aki azt a kevés időt, amit otthon tölt, szeretné engedékeny „Jó fej„ apukaként eltölteni. A műsor természetesen erősen sarkítja a különböző vad helyzeteket, érzékeltetve velünk nézőkkel a probléma gyökerét és annak elborzasztó eredményét. Ez számomra érthető, végül is TV műsorról van szó.
 
Tegnapig én azonban azt hittem, hogy
1/ Ilyen családok csak Amerikában, és ezek a szituk is csak egy Tv műsorban léteznek
2/ Ennyire szétesett, a gyereknevelés totális csődjét előadó emberek pedig igazából nincsenek is.
 
 
Aztán tegnap a kutyasétáltatásból hazafelé jövet, a mellettünk lévő modern lakótelep szélében, egy parkoló autóra lettem figyelmes. Egy 3 tagú család készülődött útnak indulni. Apuka szépen kiállt az autóval, és sürgette anyukát, hogy ugyan ülnének-e már be a gyerekkel a kocsiba. Anyuka a ház oldalában guggolt, és a síró gyerekhez beszélt, simogatva annak buksiját. Már messziről ki lehetett venni, hogy a gyerek valami ellen nagyon tiltakozik, ő meg nyugtatgatja és megpróbál megmagyarázni neki valamit. Közeledtünk, a sírás meg egyre erősödött, elég nagy tempóval átváltott egy komoly hisztibe. A gyerek- aki amúgy nem lehetett több 3 évesnél – csak azt hajtogatta, hogy: „nem szállok be a kocsiba, nem, nem és nem!” Anyuka meg azt, hogy: „De értsd meg, nem tudunk mással menni. Be kell ülni!”
Ahányszor ez a szó – beülni – elhangzott, a gyerek visítása csak még drasztikusabbá vált. Olyan hangot adott ki folyamatosan, amire nem lehet megfelelő szót találni. Artikulátlan? Nem jó! Fülsiketítő? Nem jó. Elviselhetetlenül sértette az ember fülét a hangja, és mellé jött a toporzékolás.
Anyuka egy idő után megelégelte a helyzetet, felkapta a karjába a gyerkőcöt és odament vele a kocsi hátsó ajtajához. Ekkor valami szuperszonikus hangerőre kapcsolt a gyerek, változatlanul a megszokott szöveget ordibálva, miközben már ütötte-vágta az anyja fejét, vállát, ahol érte őt. Anyukának végül sikerült betuszkolni a gyereket a babaülésbe, de mivel addigra a gyerek szinte élő halott volt, magán kívül visítozott, rúgkapált, így nem akaródzott neki az ülésben hagynia a csemetét, hanem hosszas nyugtatgatásba kezdett.
 
Időközben én tisztes távolságra jutva tőlük egyszerűen a látványtól gyökeret eresztettem és csak álltam valami ”Nem hiszem el! Ilyen nincs” arckifejezést felvéve. Jó idő lévén, elég sok nagymama, kismama sétálgatott babakocsival arrafelé, akik elhaladva a kocsi mellett lassítottak, majd felfogva a jelenetet, elég élénk fejcsóválással felgyorsították a lépteket és elsiettek a tetthelyről.
 
Anyuka – nem fogom megtudni már, hogy szégyenében, vagy a helyzetet megelégelve – egyszer csak döntött. Kivette az üvöltő kölköt a kocsiból. És láss csodát. Apuka, aki eddig semmit nem csinálva ült a kocsiban a volán mellett és várt szótlanul, kipattant onnan, és hátrament kis családjához. Nem hallottam a beszélgetésüket, de a helyzet mindent megmagyarázott. Apuka ugyanis kikapta a gyereket anyuka kezéből, és eléggé radikális mozdulatok kíséretében visszatuszkolta őt a hátsó ülésbe. A sivalkodás ismét óriási lett, birkóztak egymással rendesen perceken keresztül. Anyuka meg állt a kocsi mellett és egyszerre halálos nyugalommal, mint akinek semmi köze az egészhez nézte kettejüket.
 
Aztán az egész jelenet hirtelen véget ért. Csend, óriási csend lett. Összerezzenve álltam és nem hittem a szememnek (Mondjuk ebben semmi meglepő, mert már eddig is erősen küzdöttem. Olyan csípjenek meg, hogy felébredjek állapot volt ez.) A csend ugyanis azért állt be, mert apuka is megelégelte e dolgot, és mint aki jól végezte a dolgát kivette a gyereket a kocsiból és visszanyomta anyuka karjaiba. Anyuka meg, szintén mint aki a helyzet magaslatán áll, elkezdte tündéri kisgyerekét simogatni, puszilgatni. A gyerek meg VIGYORGOTT, arcán a tipikus GYŐZTEM! UGYE MEGMONDTAM! arckifejezéssel.
 
Itt úgy döntöttem, hogy mielőtt sokkot kapok, otthagyom a kedves kis családot.
 
Hát ez az élmény egyszerűen nem megy ki a fejemből. Ilyen kis gyerek, hogy tud két- amúgy értelmes, kedves felnőttnek látszó- embert ennyire terrorizálni, megalázni? Ezek a szülők vajon mit gondolnak a gyereknevelésről? Ha már most minden a gyerek körül forog, méghozzá oly módon, ahogy azt a gyerek akarja, akkor mi lesz később? Kismillió dolgot szeretnék kérdezni tőlük, ha megtehetném. Magam is felneveltem egy gyereket, voltak természetesen nekünk is – gyerek szülő viszonyban – nehéz gondjaink, és azt hiszem a hisztit is minden szülő kitapasztalja egyszer csak. De azt, hogy egy hiszti ilyen szintig jusson, majd a szülő ennyire ne tudjon vele mit kezdeni, és utána olyan magatartást kövessen, hogy még a végén dicsér, épp csak bocsánatot nem kér a gyerekétől…….na ez sok. Ezt nem tapasztaltam még életemben soha.
 
Én a következetes nevelésben hiszek, és a hangsúly mindkét szón egyformán van. Ha lenne ilyen dada szolgálat itthon is, hát tegnap biztos felhívom őket, hogy ez a gyerek ne ilyen gyerek legyen.

Szerző: matronaza  2010.02.08. 18:29 3 komment

Kányádi Sándor:
Csendes pohárköszöntő újév reggelén


Nem kívánok senkinek se
különösebben nagy dolgot.
Mindenki, amennyire tud,
legyen boldog.
Érje el, ki mit szeretne,
s ha elérte, többre vágyjon,
s megint többre. Tiszta szívből
ezt kívánom.
Szaporodjon ez az ország
Emberségbe’, hitbe’, kedvbe’,
s ki honnan jött, soha soha
ne feledje.
Mert míg tudod, ki vagy, mért vagy,
vissza nem fognak a kátyúk…
A többit majd apródonként
megcsináljuk.
Végül pedig azt kívánom,
legyen béke. –
Gyönyörködjünk még sokáig
a lehulló hópihékbe’!

(1956)
 
Szerző: matronaza  2010.01.01. 19:41 Szólj hozzá!

Kevesen vannak köztünk, akiknek ilyen szépséges lehet az otthona karácsonykor.  

Én  minden adventkor elkezdem díszíteni kertünket és lakásunkat. A számtalan kis lámpa fénye, a magam csinálta adventi koszoruk, a lakásban itt ott elhelyezett gyertyácskák , karácsonyi asztaldíszeim erősítik a melegséget a szívemben, az igazi várakozás hangulatával töltenek el. Sok évvel ezelőtt, amikor a lányom még kicsi volt, feltettem a kertben a fenyőfánkra néhány kis lámpácskát. Ez volt a kezdet. Neki akartam örömet szerezni. Aztán együtt kezdtük el az adventi koszoru készítését, majd  kicsiny ajándékokat ügyeskedtünk össze a nagyszülőknek. Mindebből hagyomány lett. Most már sok sok kis lámpa ragyog a kertben. A lányom felnött, a saját életét éli messze a hazájától és tőlünk. De ma is akkor a legboldogabb, ha a maga készítette dolgokkal picit szebbé varázsolhat valamit a környezetében és boldog, ha a maga készítette ajándéka szeretteinek örömet okoz.

Ez a kandalló és fenyő nem a miénk, de hiszem hogy ilyen melegség e nélkül is elővarázsolható.

A kevesebb néha többet ér! Ma már kevés barát vesz körül minket, mert sokukat a becsvágy, a karrier, a pénz, az önzés, avagy  a saját önteltségük vagy butaságuk elvitt más irányba. A család is fogyatkozik, a fiatalok önállósodnak, az öregek elmennek. De van egy ünnepe az évnek, amikor azok, akik igazán szeretik egymást együtt ülnek ez elött a képzeletbeli kandallo előtt, és érzik a másik szeretetének melegét. Legyenek ők családtagok, vagy barátok, én nekik kívánok

BOLDOG ÉS ÖRÖMTELI KARÁCSONYI ÜNNEPEKET!

Szerző: matronaza  2009.12.12. 22:49 Szólj hozzá!

 

Lám megtörtént a beismerés! Lemondott az ORTT elnöke, és az indok természetesen az volt, hogy nem tudta távol tartani a politikát a döntésektől. Gratulálok, hogy megtette, legalább ennyi becsület volt benne.
Sajnos azonban ez egy cseppet sem változtat azon, ami és ahogy történt. A magam részéről teljesen egyetértek Márta nénivel, aki ma reggel a Bumerángban épp az érzéseiről beszélt. Arról, hogy milyen volt a Kádár rendszerben élni, ahol folyton a demokrácia szélesítéséről papoltak, holott diktatúra volt az a javából, és a politika ráült az emberek életére. Aztán azokról az érzelmeiről, amik ’89-ben jöttek a Köztársaság kikiáltásával, azzal a hittel, hogy végre tényleg demokrácia lesz. Aztán teljes mellbedobással aktivizálta is magát az ember, és újra hitte, hogy most tényleg másképp lesz. Minden választáson ez vitte az embert az urnákhoz. Ma azonban szinte semmiben sem különbözünk a régi rendszertől. Csak ma nem egy párt telepedik a társadalomra, hanem több. Az életünk szinte teljesen alá van vetve a politika akaratának, akik úgy játszanak velünk, ahogy a hatalmi érdekük megkívánja. Márta néni is elmondta, ma sajna ott tart, hogy azért nem tud elmenni szavazni, mert nincs kire. Az egyik olyan, mint a másik, csak az erőviszonyok változnak. A módszer, a szemlélet, az érdekviszonyok azonosak. Szinte teljesen mindegy hogy szalagokkal vagy tüntetéssel, sztrájkkal vagy blogolással mondjuk- e el a véleményünket. A kutyát sem érdekli közülök!
Totálisan egyet értek Márta nénivel, és végtelenül el vagyok keseredve. Ez a frekvencia ügy sajnos régen nem arról szól, hogy mi történt a két csatornával, hanem arról, hogy mit tehetnek az emberek feje felett, és arról, hogy ez bármikor bármelyikünkkel megtörténhet. Akik meg kinyírják a kisebbet (mert a kisebb nem nagyságában, hanem a hatalomhoz való viszonyában értendő), azok röhögnek a markukba.
Én tuti kiteszem a piros és a kék szalagot az autómra.! Többet sajnos nem tehetek, és értem pedig még ennyit se tesz meg senki!!!!!!
 
Kár érted demokrácia!
Szerző: matronaza  2009.10.30. 10:17 Szólj hozzá!

 

Döbbenet hogy ez ma Magyarországon megtörténik! Sokad magammal ma úgy hallgattam a Sláger rádió reggeli adását, hogy  azt gondoltam, ami itt lejátszódik az felfoghatatlan.

Már a felvezetés sem tiszta nekem. Az Országgyűlés meghosszabbítja a frekvencia használatot, a Köztársasági elnök megvétózza, kiírják az új pályázatot, aztán kiderül hogy jogszerűtlenségek vannak.....?????

Nem értem minek  van az ORTT, minek van elnöke ennek a testületnek, ha nem tud legalább a jogszerűtlenségek ellen vétózni? Az elnök - egyébként publikussá tett véleménye  - szerint a két nyertes pályázót már rég ki kellett volna zárni.

Akkor ez miért is nem történt meg?

Az ORTT tagjai szembemehetnek 3 millió rádió hallgató véleményével? Egy tollvonással megszüntethetnek olyan adókat, mint a Danubius vagy a Sláger?

Mit kell még ahhoz letenni az asztalra, hogy Magyarországon ne a politikai akarat, hanem a TELJESÍTMÉNY számítson?

Csak a közérthetőség kedvéért, ha egy focicsapat meg akar venni egy a világ élvonalába tartozó focistát, akkor igen súlyos milliókért kell a zsebébe nyúlnia, hogy ez a játékos és az általa képviselt szinvonal az övé lehessen. Nálunk elég ha a politikai hátszéllel az ORTT-be bekerült emberkék úgy szavaznak, ahogy a hátszelük kívánja. Nálunk a " menő focistának" kell kűzdenie, hogy folytathassa a játékot, hogy módot találjon az életben maradására. A teljesítménye nem számít!

A Bumerángos fiúk komoly díjakat nyertek, a műsorukról csak legekben lehet beszélni. Bármely más országban le kéne tenni azokat a komoly milliókat az asztalra, ha valaki meg akarná szerezni őket. Nálunk ez mind nem számít. A Bocsi, a Boros meg a Voga biztos megtalálja majd a módját, hogy a műsor ne tünjön el, de ez édes kevéssé vigasztalja az embert. Attól még kihuzták alóluk a talajt, attól még lenullázták azt a teljesítményt, amit tíz év munkájával letettek az asztalra.

De beszélhetünk a Sláger rádió egyéb műsorairól is, az igen jól működő Sláger Angyal alapítványról is. Az is kikukázható! Nem kell és kész!

Az hogy az új nyertesek üzleti tervei mennyire reálisak, azt az ORTT nem valószínű hogy mérlegelte. Szalai Annamária nyilatkozta a Tényeknek, hogy csak az ár számitott. Azt is mondta, hogy Ő nem fél attól, hogy a vállalásaikat a rádiók nem fogják tudni teljesíteni, de ha mégsem akkor fel lehet velük bontani a szerződést, és ez a garancia arra hogy teljesítsenek.

Na ne, ezt nem hiszem el, hogy épp eszű ember  ilyet mondjon. HA ez igaz, akkor az ORTT tagok nem tudnak számolni. Ha az ár volt az egyetlen lényeges tényező, akkor hogy hogy nem derült ki számukra, hogy a kevesebb 50 %-a  lényeges kisebb mint a nagyobb 11 %-a, és hogy a kettő között sok száz milliós difi van, és naná hogy a Sláger rádió javára! De arról már ne is beszéljünk, hogy furcsa módja a felelősségvállalásnak az, ha  megrántom a vállam és annyit mondok, bocsi, ez mégsem jött be. Persze fel lehet bontani minden szerződést, de az hogy közben ismét ÉRTÉKET kikukáztunk, az kicsit sem számít? Hogy  remek és két igen magas hallgatottságú rádió eközben eltünt a süllyesztőben? Kedves Annamária! Jó lenne ha a fától látná az erdőt is! A paragrafus nem minden! A dolgok, a paragrafusok mögött emberek vannak, akik értéket alkotnak, avagy egyszerűen csak rádióhallgatók!!!!! Nem kéne egy kicsit ezzel fogalkoznia inkább????

Megdöbbentőek számomra a kommentárok is:

A Danubius hallgat. Vajon miért? Taktika a jövöre nézve? Nem jó a jövöre hatalomra kerülőkkel ujjat huzni? Vagy mi? Mi veszteni valójuk van?

A Sláger rádió vezetése egyértelműen fogalmaz: Politikai döntés született.

A Miniszterelnök válasza: Remélem nem  politikai a döntés. Csak reméli? Szomrú. Ha meg tudja, de nem mondja, az még szomorúbb!

Ma délelött még olvasható volt Szalai Annamária ellenynyilatkozata az ORTT honlapján, melyben hosszú tömött paragrafusokat sorakoztat fel annak érdekéne, hogy bizonyítsa, jogszerű volt minden és az ORTT elnöke téved. Aztán előjön a dodonai dumával, miszerint  az ORTT a lehető legprofibb módon járt el, és végre azt csinálja, amit annyira hiányoltak már sokan. Nevezetesen, felveszi a harcot a médiában elhatalmasodott monopóliumokkal szemben!

Na ezt tuti valami szocpol agitprop tankönyvől varázsolta elő. Harc a monopóliumokkal szemben??? Hát az a baj, hogy túl sokan hallgattuk a Sláger rádiót? Vagy mégsem csak az ár számított? Vagy az összes szakértő, aki az üzleti treveket irreálisnak nevezte, az mind hülye? 

Ajánlom mindenkinek a szives figyelmébe a:

http://svedcsavar.freeblog.hu/archives/2009/10/29/Radiopalyazat_sorsa 

öszzefoglalóját.

Az ORTT-nek meg különösen Szalai "művésznőnek" azt tudnám mondani, hogy a Sláger rádió és a Bumeráng még nem  lett elég nagy. Majd ha  közel 10 millióan hallgatjuk Őket, akkor kezdhet aggódni a monopólium miatt. Addig azonban jó lenne ha mi dönthetnénk el, mit szeretünk hallgatni.

Felhábórítónak tartom ezeket a módszereket!

Hol van itt a demokráció?

Kezdődött a Nap keltével, folytatódott a Danubiusszal és  a Sláger rádióval.... MI jön ezután??????

Szerző: matronaza  2009.10.29. 19:13 1 komment · 2 trackback

 

 ’56-os októberi forradalom és ’89-ben kikiáltott harmadik magyar köztársaság évfordulója végre csatazaj nélkül telt. Egyben maradt Budapest! Azt gondolom, hogy ennek ellenére van azért még min elgondolkodni....
Az egyik esemény 53 éve a másik 20 éve történt. Nekem ebben az a szörnyű, hogy azok, akik ’56 -ban fiatalok voltak , ma azoknak a gyerekei, ill. már unokái A FIATALOK. Állítólag azok lemenői, akik akkor annyira áhítoztak a demokrácia, a szabadság után. Akik egy más világot képzeltek el, joggal, mert az akkori rendszer, a diktatúra teljességgel elfogadhatatlan volta számukra.
 
Azt hinné az ember, hogy ami nem megy a társadalomnak, az az egyén számára nagyon értékessé válik. Azaz, amiben korlátoznak, azt a magunk módján megpróbáljuk másként megvalósítani. Például, hogy az akkor volt forradalmi fiatalok nevelik és tanítják a gyerekeiket, ösztökélik és céltudatossá teszik őket,következetesen kitartanak egykori elveik mellett, felkészítik az életre az utódokat….és még mondhatnék hasonló szépeket. Tisztelet a kivételnek, az elmúlt évek valamit nagyon gyökeresen megváltoztattak és sokan sokszoros fordulatot vettek.
De ...a szemléletünk miért változott meg annyire, hogy ma csak köpködni, fujjolni, irigykedni tudunk egymásra?
 
 ’56-ban sokan a menekülést választották és disszidáltak. De a többség itthon maradt és élt a szocializmus adta keretek között. A családjában felnőtt a következő és a következő generáció, a mai huszonéves korosztály.  Az amiért annyira sóvárogtak annak idején, az ’89-ben eljött. Lett csendes átmenet egy más világba. Valami más, amiről évekig nem merték kimondani, hogy kapitalizmus. Helyette szociális piacgazdaságnak nevezték. Lett a diktatúra helyett többpártrendszer, mindenki mehet világgá, vagy csinálhat azt amit akar. Rögtön hatalmas társadalmi egyetértéssel elkezdtük lebontani a régi állami- társadalmi berendezkedést. Minden rossz! Ezért fel kell számolni! Körülbelül ez volt a mottója a rendszerváltásnak.
Ezenközben sok évig nem vettük észre, hogy nem tudjuk mi legyen helyette? Ja azt elfelejtették kidolgozni, és sajna erre már mind a mai napig nem vonatkozik az egyetértés igénye. Felszámolták a gyárakat, szétrobbantották a TSZ-eket, liberalizáltak mindent, és koncepció nélkül „szabadon” magára hagyták a gazdaságot (mert ugye a tervezés a tervgazdálkodás diktatórikus rendszerét idézte egyesekben).
A kapitalizmus úgyis kialakítja majd a maga rendszerét, szabad a verseny, csak élni kell a lehetőségekkel. Lett lehetőség? Lett mindekinek?
De akkor mégis mitől ilyen céltalan, talajt vesztett az a mai fiatalság, akinek apja, nagyapja ’56 - ban a barikádon épp ezt a „nagy szabadságot” álmodta meg?
Azt hiszem hogy nálunk ott a hiba, hogy azt gondoltuk,  az emberek, a társadalom rögtön elkezd másként gondolkodni. Azok, akik a szocializmus alatt úgy éltek, hogy mindig megmondták mi a cél, mit kell és hogyan csinálni, azok magukra hagyva a nagy szabadságban nem fogják tudni azonnal a túlélési technikát. Azok, akik a régi rendszerben is állandóan a tűz körül settenkedtek, és a kiskapuk között lavíroztak és már akkor is kiváltságosok voltak, azok szépen túléltek mindent. A kapcsolatrendszer működött, és pénzük is volt, hogy a magánvállalkozásaikat létrehozzák, kivásárolják olcsón a gyárakat stb.
A mai politikai elit semmiben, de az ég adta világon semmiben sem különbözik az úgy nevezett átkos elitjétől. Hataloméhesek és korruptak.
Az emberek sem változtak. Minden zöldséget elhisznek, fanatizálhatók, befolyásolhatók. Nincs jövőkép, és nincs egyetértés semmiben. Csak kritizálás, a másik véleményének azonnali elutasítása. Elutasítás olyan szinten, hogy még annyi fáradságot sem vállalnak, hogy az elutasítás miértjét megmondanák. A válasz: CSAK. MERT Ő MONDJA ÉS NEM ÉN.
Nem hiszem hogy „56 erről szólt volna.
 
Nekem ugyan azon kívül, hogy mentünk át a szomszéd a pincéjébe a lövöldözések elől, semmi emlékem sincs azokról a napokról. Arra határozottan emlékszem, hogy apu a karjaiban vitt, és én hangosan megkérdeztem, hogy miért és hova megyünk. Mire ők kétségbe esve a félelemtől, hogy meghallják és ránk lőnek, csitítani kezdtek és lerohantak velem a pincébe. A pincére is nagyon élesen emlékszem.
A másik emlékem az már kicsit későbbről való. Kisiskolás lehettem, amikor egyszer hazafelé menet az utcán (még a helyére is világosan emlékszem, hogy hol jártunk) megkérdeztem, hogy: „Az ellenforradalom miért ellenforradalom? Mert hogy legyen ellenforradalom ahhoz forradalom is kell! De az mikor volt, és miért volt? „
Akkoriban, a hatvanas évek elején még igen kitartóan sulykolták belénk, hogy ’56 ellenforradalom volt. A papa és a mama reakciójára is világosan emlékszem, akik legelőszöris körülnéztek ijedten az utcán, aztán elmosolyodták magukat, és közölték, hogy: „Ezt nem egészen így kell érteni. Aki a társadalmi rend megváltoztatását akarja, az ellenforradalmár.”
Nem tudom ma már visszaidézni a beszélgetést teljes mivoltában, de valami olyan emlék dereng, hogy le is ragadtunk a nyelvtani értelmezések körül. Mert ha van ellenforradalmár, akkor kellett lennie forradalmárnak, márpedig Magyarországon nem forradalom útján lett szocializmus, hanem mert bejöttek az oroszok, és itt is maradtak sok éven át.
 
’56 nem volt része a történelem könyveiknek. Hivatalosan: ellenforradalom volt, amit természetesen megtorlás követett.
 
Nekem ennél több emlékem nincs erről az időről, de azt tudom, hogy a szüleim és nagyszüleim soha nem akarták megtagadni a múltjukat, eszmeiségüket. Mindig becsületes munkával keresték meg a kenyérre valót, és kétkezi munkával – a szó legszorosabb értelmében – hozták létre mindazt, amink lett. Nem volt dőzsölés, pazarlás, de volt takarékosság és munka. Nekem mindenből ki kellett vennem a részem, legyen az otthoni munka, a favágástól a mosogatásig, vagy használttégla pucolásig. Soha nem volt a családban jellemző, hogy a szülők hülyére dolgozták magukat csak azért, hogy én meg elkölthessem, amire csak akarom. Mindig megkövetelték tőlem, hogy vegyem tudomásul, semmi nincs ingyen, és nem jön magától. Tanulni és dolgozni kell!!!!
A megszerzett tudást nem használni pedig a legnagyobb pazarlás, ami csak létezik!
 
Talán ez az ami miatt nem nagyon értem a mai világot és ezt a szétesett értékrendet. Ma nagyon könnyen mondják a fiatalok is, hogy keress magadnak olyan barátot, aki a te értékrendednek megfelel. De mi az hogy értékrend? Nem kellene ezen egy kicsit jobban elgondolkodni? Mert azt, hogy első szóra megsértődök, hogy csak azt fogadom le, amit én gondolok, még nem nevezném értékrendnek. De azt sem, hogy bárkin átlépve bármi áron megszerezzem azt, amire nekem szükségem van. Szerintem ez csak egy mérce, a butaság,az akarnokság, az elkényeztetettség szintmérője, de nem értékrend. Ma sok mindent bele lehet varrni ebbe a szóba, de sokan vannak, akik igen nagyon nagy zavarba jönnének, ha meg kellene fogalmazniuk, mit is értenek értékrend alatt. Talán ez a baj. A nagy szabadság szabadosságot hozott, mert pont az értékek rendje, a célok vesztek el, és tulajdonképpen már családi szinten is. Akkor mit várhatunk a társadalomtól?
Hát ennyit ’56 –ról.
Szerző: matronaza  2009.10.24. 16:20 Szólj hozzá!

 

 

Vasárnap este véletlenül átkapcsoltam a Szólás szabadságára az M1-en. Most épp egy riport kezdődött, a címe keltette fel a figyelmemet: Itthon otthon van/ munkavállalás külföldön.
A műsorvezető épp a bevezető szövegét mondta:
 
”…..egy nemrég elkészült felmérés azt mutatja, hogy a magyarok egy része kipróbálná magát Nyugaton. Ott keresné boldogulását. Az ok, több pénz, magasabb életszínvonal, no és az, hogy elegük van a hazai politikából.Persze nyelvtudás híján csak töredékük találna munkát. Kérdés az is, hogy akik elmennek, hazajönnek-e vagy sem.
Majd lejátszottak egy riportfilmet, melyben először végzős orvostanhallgatók mondták el - szinte egybehangzóan - véleményüket a külföldre menési szándékukról.
 
Na itt kezdett érdekelni a dolog. Muszáj két dolgot leírnom ezzel kapcsolatban.
 
Idézek két véleményt:
Valahol nem is érezném jogosnak, hogy a kiszámolva a 12 félév alatt, plusz a rezidensképzés alatt belém ölt rengeteg millió Ft-ot úgymond egy hátizsákban kivigyem magammal…….Ha külföldre viszed ugyanezt a hátizsákot, akkor ott igenis abban egy potenciált látnak, ott azt látják, hogy neked ez a hátizsák ez nagyon jó alapot nyújt, látják azt, hogy belőled mennyi mindent lehet kihozni. És nagyon jól tudják azt, hogy ehhez nekik is mennyit kell hozzátenni. Csak az a különbség, hogy ők hozzá is teszik ezt”
„Alapvetően külföldre szándékozom menni. Ennek pusztán anyagi okai vannak.
Két év múlva kezdő orvosként 90 ezret fogok keresni, ami 40 ezer Ft-tal több mint a jelenlegi, ami így kb. a jelenlegi lakás, amiben lakom, annak a rezsije el is fogja vinni. Most már csak a külföldben gondolkozom.”
 
Hát azért mindenben nem értek egyet a fiatalokkal. Vannak szakmák, amelyekre a megállapításaik biztosan igazak. De én úgy látom, hogy a fiatalok – és a kicsivel idősebb korosztály is - csak a magyar viszonylatban lényeges keresetkülönbséget látja. Azt, hogy a megélhetés költségei is a sokszorosa a hazainak, azt már jóval kevesebben említik meg. A hátizsák sem stimmel, mert számos ismerősöm van, aki külföldön, diplomásan, 3-4 nyelvtudással a tarsolyában sem kap a végzettségének megfelelő munkát. Külföldön KÜLFÖLDI vagy, és ma minden ország küzd a munkanélküliséggel, sokan (Anglia, Spanyolország, Németország…) a bevándorlással. Sokkal hamarabb alkalmaznak lényegesen kevésbé kvalifikált hazai munkaerőt, mint külföldit. Mi kint még mindig az olcsó munkaerő kategóriába tartozunk!
 
Volt a kisfilmnek még egy részlete, ami szintén megfogott. Ime:
„Nem csoda, hogy ezekkel a kilátásokkal nem túlzottan optimisták a különben kivétel nélkül elhivatott fiatalok. Apropó, optimizmus. Amit most látnak, az, az Európai Unió optimista térképe. Látják azt a sötét foltot? Az Magyarország. Egy 0-tól 10-es skálán csak mi értékeljük 5 pont alá a középtávú jövőnket Európában. A világ optimizmusának térképén csak egy sötétebb folt van Magyarországnál, látják? Ott Afrikában az Egyenlítőtől délre, az ott Zimbabwe. A Gallup által vizsgált 153 országból mi a 152. helyen végeztünk derűlátásból. Az általános pesszimizmus ellenére mégsem árasztották el a jobb hangulatra vágyó magyarok Nyugat-Európát. Az uniós csatlakozás óta eltelt öt év alatt becslések szerint 130 ezer magyar fordult meg az európai munkaerőpiacon. Közülük nagyjából 36 ezren már soha nem jönnek haza, mert megtalálták a számításukat. A többiek néhány hónap vagy év után visszajönnek”
 
Na hát ez az! Jövőkép nélküli ország lettünk, szép eredménye ez a húsz éves demokráciánknak. Aztán ott a másik nagy gond. Ma már mindenkit felvesznek- még a kettes tanulót is – az egyetemek vagy főiskolák. Van 77 magyar egyetem, kitudja hány főiskola, két tannyelvű képzés középiskolában, 0. nyelvi év bármely középszintű oktatási intézményben, és mi a végeredmény: dőlnek ki a pályakezdő fiatalok használható nyelvtudás nélkül, és válnak állástalanokká. Munkahelye szinte már csak annak van, akit a protekció behelyez valami pozícióba.
 
De idézek még valamit:
 Kopp Mária mondta a műsorban (egyetemi tanár, SOTE Magatartáskutatási Intézet):
 „...a legszorongóbb, legbizonytalanabb ország vagyunk, bizonytalanságkerülés nálunk a legmagasabb az összes vizsgált ország közül..”
 „..itt volt Hofstede professzor, aki ugyanezt vizsgálja, azt mondta, hogy nagyon nagy jogbizonytalanság. Tehát az emberek nem érzik úgy, hogy akár orvosként, akármilyen területen dolgozó emberként biztosak lehetnek a jövőjükben, hogy a jog előtt biztonságban vannak…”..de nemcsak az anyagi, hanem legalább ilyen fontos azok a társadalmi körülmények, amik között ő nem tudja a hivatását megfelelően gyakorolni, mert egyszerűen, ha egy idős beteget kezel egy orvos, akkor azért esetleg fegyelmit kap, mert ezt úgy előírják, hogy már nem szabad.”
Mv.: - Ezt most komolyan mondja?
K.M.: - Ezt egész komolyan, tudok ilyen esetről, amikor fegyelmit kapott ezért egy orvos.
 
Na itt alig hittem a fülemnek. Aztán eszembe jutott apukám, meg a kórházba töltött két hete. Az infuzión kívül semmit nem adtak neki, egyre rosszabb lett az állapota, kiütéses lett a pelenkától, a nővérek semmit nem csináltak, ha nem szóltunk, akkor a kakás pelus akár egész nap is rajta lehetett felőlük. Ha szóltunk, akkor meg hisztiztek, hogy két perc múlva úgyis ugyan olyan lesz mindene, és ők meg nem fognak körülötte ugrálni. Arra mintha senki sem gondolt volna, hogy egy 90 éves ember magatehetetlenül, kiszolgáltatva másoknak, ezt nem tudja elviselni. Ezt a megalázó bánásmódot kortól, nemtől függetlenül senki sem érdemli meg! A doktornő olyan gyorsan elkezdte bizonygatni nekem, hogy jól van a papa és majd még javulni fog, azaz vigyem haza, hogy az már feltűnő volt. Egy agyi érkatasztrófa nem gyógyul egy hét alatt… Egy hónap múlva meghalt.
Hát ezek szerint azért volt mindez, mert a magyar egészségügyben ma az idős betegre már nem éri meg költeni. Gond a nagy gondban levő államnak. Ha beteg, az kerül sokba, ha nem beteg, akkor meg a nyugdíja kerül pénzbe. Teher, ergó a terhektől meg kell szabadulni. Felháborító!
Pláne ha ezt szembeállítjuk az állami vállalatoknál kipattant botrányos végkielégítési és fizetési összegekel. Ott közpénzből milliárdok mennek „ szuper tehetséges vezetők” zsebeibe. A vállukra nehezedő nagy felelősség miatt, amit aztán az első pillanatban elhárítanak, „nem tudtam róla” kijelentéssel. Mert azokat meg kell fizetni, meg a politikusokat is. Szóval mindazokat, akik tehetnek arról, hogy nem csinálunk semmit a felemelkedésünkért, a felborult értékrend megváltoztatásáért, az oktatás színvonalának javításáért, az egészségügyért. Ha be akarnak zárni egy iskolákat, azonnal tüntetni kezdenek. Ha kihasználatlan vonat vonalakat akarnak bezárni, azonnal felháborodva sztrájk lesz a MÁV - nál, és sorolhatnám. Csak és kizárólag azzal nem értünk egyet, amivel egyet kellene érteni, csak azon nem változtatunk, amin nagyon kéne. Várjuk a sült madarat, hogy berepüljön a szánkba.
 
Teljesen egyetértek a műsor másik vendégének, Miszlivetz Ferenc egyetemi tanár, a Társadalom és Európa Tanulmányok Intézete igazgatójának az összegző véleményével:
„Az ország optimistább lenne, ha volna egy jövőkép, ha volna perspektíva a fiatal hallgatók előtt, akik most végeznek, akkor abban volna fantázia, hogy akár 5 évig vagy 6 évig is külföldön dolgozzon, és hazajöjjön. A pénzével, a kapcsolati tőkéjével, a tapasztalataival, és itthon erősítse akár az orvostudományt, akár a társadalomtudományokat, bármit, amit éppen csinál, a mérnöki tudományokat. Ez a gondolkodás is hiányzik. Tehát, én attól vagyok most ebben az elmúlt néhány évben - nem pesszimista - megijedve egy kicsit, hogy a 90-es évek elején még a hallgatóimnak a többsége szinte követelte, hogy szervezzük meg neki az Erasmus-programokat: és tanár úr van már? Arról volt szó, hogy mehetünk? Az elmúlt két-három évben meg azt mondjuk, hogy inkább nem, az olyan drága az az ország. Tehát ez egy ilyen elbizonytalanodás, az inkább maradjunk itthon, majd csak lesz valahogy. Na most ez az országnak a halála. Mert hogyha egy mostani energikus generáció itthon leül, magába fordul, akkor nem lesz utánpótlás. Szerintem itt a legnagyobb felelősség nyilvánvalóan a politikai osztályon van. Tehát, hogy ez a rettenetes állapot, ez a rettenetes érzület, ez megszűnjön, ezt nem lehet csak a fiatal generációkon számon kérni.”
 
Kár hogy ma ott tartunk, hogy a sajtó locsogásának tekintenek egy ilyen riportot.
Az ég világon semmi sem változik meg ettől! Pedig nagyon itt lenne az ideje!!!!!!
 
Szerző: matronaza  2009.10.15. 12:15 Szólj hozzá!

Címkék: közélet valóság magyar mai

 

Ez már a harmadik évad, amikor részt veszünk ezen a koncerten, és még soha nem okozott csalódást. Mit csalódást! Egyenesen fantasztikusan jó mindig a műsor. Az idei egészen különleges volt. Ahogy bementünk feltűnt, hogy a színpad egész más, mint eddig. A zenekar ketté lett választva, azaz úgy kell elképzelni, hogy a színpad bal oldalán egy kisebb kamarazenekarnak volt előkészítve a hely, előtte az énekesnek meg a karmesternek való dobogó odakészítve. Középen állt egy harmónium, majd a színpad jobb oldala a baloldal tükörképe volt. Vagyis mintha két zenekarnak való hely lett volna előkészítve. Aztán bejöttek a zenészek és Fischer Iván elkezdte a különös bevezetőjét. Elmondta, hogy:
„ A XVIII. Században Olaszországban két nagy zenei tábor volt.
 A Piccinni kedvelők meg a Gluck zenéjéért rajongók. A két tábor olyan szinten utálta a másikat, hogy a Piccinnisták kivonultak a zeneteremből ha Gluck darabot adtak elő és fordítva. Ócsárolták a másik zenei irányzatot, nem beszéltek egymással.
Akkor most eljátszunk önöknek két darabot, mindkét zeneszerzőtől egyet- egyet. Az Önöktől balra eső zenekar Niccolo Piccinni: La ceccina operájából ad elő egy áriát, az Önöktől jobbra eső zenekar pedig Cristoph Willibald Gluck: Titus kegyelme operájából egy áriát szólaltat meg. Mindkét áriát Wierdl Eszter énekli „
 
Egy ilyen felvezető után a közönség minimum kíváncsi és vidám lett. Ez a „utálom a másikat”, kivonulok, ha megszólal, ócsárolom amit csinál” egész maivá tette a XVIII századi embereket, és gondolkodás módjukat. Mindjárt mindenki tudta, mire is kell figyelnie, milyen különbségeket kell kihallania a zenéből. Csak annyi aprócska különbség van a mai meg az akkori világ között, hogy mindezt gyűlöllek- utállak műsort ma politikusaink adják elő a parlamentben.
A két zeneszám mondhatom olyan egyforma hangzásvilágú volt a mai fülnek, hogy az csak na. Még temperamentum béli különbség sem nagyon volt. Akár egy opera két felvonása, vagy két áriája is lehetett volna. A felvezető alapján minimum Wagner és Verdi különbségre számítottam. Nagyon jól érzékeltették is ezt a hasonlóságot a zenészek is mert a két zeneszerző darabja között nem volt szünet. Az első mű a harmóniummal hangjaival fejeződött be, helyesebben amíg a harmónium játszott az énekesnő meg a karmester szépen felvette a kottáját, átment a másik pulpitus elé, és folytatódott a következő zenedarabbal az előadás.
 
Harmadik számként egy Haydn darab következett.
Itt is érdekes a felvezetés. Haydn ugyanakkor, amikor ezek ott Olasz honban szétveszekedték az eszüket a zenei stílus felett, az eszterházi kastélyban komponált, és mit sem tudott erről a zenei konfliktusról. Akkoriban született a C dúr gordonkaversenye, amit a kastély zenekarának ill gordonkásásnak írt. Most egy angol születésű, amúgy orosz származású gordonkaművész Steven Isserlis adta elő a Fesztivál zenekarral együtt. Ezt a gordonkást még soha nem hallottam játszani (hmmm…ami persze nem az Ő hibája). Érdekes jelenség volt. Vékony, ember nagy, göndör, őszes hajkoronával a fején. Ahogy elkezdett játszani, olyan mozdulatokat tett a fejével, a testével, mintha egy zenei paródiát látna az ember. Rángatta a fejét, vagy épp átszellemülten megemelte, majd hirtelen lehajtotta, széles karmozdulatokkal emelte fel a vonóját, és hasonló, egyéb teátrális elemek tarkították a játékát, ami viszont egyszerűen fantasztikus volt.
Játékát egyik kritikusa találóan így jellemezte: „Isserlis csellóhangja mentes minden tolakodó, erőszakos hangütéstől. Leheletfinom vibrátója, bársonyos, puha játéka intenzív kifejezőerővel társul.” 
 
A darab is remek, de ahogy ez a zenész előadta, az leírhatatlan. A végén óriási tapsvihar tört ki, vagy 4-5ször visszatapsoltuk őt. Jó humorú fickó lehet amúgy, mert amikor vissza - visszajött a színpadra, mindig tett valami vicceset a közönség felé: pl meghajtotta előttünk a gordonkát is, mintha az is élne (végül is igaza volt, nagyon is élt a hangszer a kezei alatt) és az is hálálkodna a tapsért. Ráadásként még előadott valamit ( nem tudom a címét) úgy a gordonkán, ahogy én még életemben soha nem hallottam ezt a hangszert megszólaltatni. Letette maga mellé a vonóját és pengetni kezdte a hangszert. De nem olyan hang jött ki, mint mikor egy gitárt pengetnek, hanem olyan mintha a pengetést valamiféle dobolással és a vonó huzogatásával keverve hallaná az ember. Nagyon érdekes volt. Zseniális művész!
 
A szünet után jött az igazi nagy meglepetés. A színpad a NAGY zenekarnak volt átrendezve. A NAGY most a lehető legnagyobbat jelenti. Az üstdobtól a triambulumig minden hangszer jelen volt (bocs, zongora nem volt).
 NA és a felvezető:
„ 100 évvel később, hogy a piccinnisták és a gluckisták vitatkoztak, Németországban az volt a nagy zenei kérdés, hogy: Wagner vagy Brahms, Brahms vagy Wagner? Melyikük a modern, a haladó? Milyen irányban kell elmennie a zenének: a lágy, pátoszos, érzelmes Brahms darabokban érzékelhető muzsika, vagy az túlfűtött érzelmeket meglehetősen harsányan kifejező Wagner zenei világa felé? Az egyik tábor nem hallgatta meg a másik zeneműveit, és fordítva. Brahmst maradinak, túl ódivatúnak tartották, míg a brahmsisták Wagnert hallgathatatlan zene csinnadrattának vélték. A következő zenedarabok után kíváncsian várom, Önök el tudják-e ma dönteni ezt a vitát. Hogy mennek ma haza? Ki a jobb?”
 
Biztos hogy nem szó szerint idézem Fischer Ivánt, de a lényeg benne van az idézetben. Zseniális előkészítése volt ez megint annak, hogy mire is számítsunk. Igaz, ezt a két zeneszerzőt még ma is ritkán választaná egymás után a zenei közönség. Még ma is megvan hogy Wagner keveseké, az „értőké” Verdi, Puccini, Brahms a dallamosabb, melódikusabb zenét kedvelőké.
 
Miket hallottunk? Ime:
 
Wagner: Lohengrin - 1 felvonás előjátéka
Brahms: F dúr szinfónia 3. tétele
 
Wagner: Walkürök lovaglása
Brahms:D dúr színfónia 3. tétele
 
Wagner:Parsifal-Nagypénteki varázs(3.felvonás 2.jelenet)
Brahms:E-mol szimfonia 4.tétele
 
Zseniális művek még zseniálisabb azonban az ötlet, hogy ezeket így egymás után hallgassa meg az ember. Köszönet a fesztivál zenekarnak és Ficsher Iván karnagyúrnak!
Nekem gyerekkorom kedvenc TV műsora jutott az eszembe. Amikor a köz TV még olyat sugárzott, hogy Bernstein mesélt a muzsikáról, és zseniálisabbnál zseniálisabb művek szólaltak meg az ő ismeretterjesztő sorozatában.
Az utolsó két zenemű a két mester öregkori műve. Brahms utolsó színfoniájáról Fischer Iván is azt mondta, hogy Brahms megtalálta a SAJÁT hangját, a zsenialitás, a gigászi teljesítmény belőle is kijött.
 
Azt hiszem a férjem fogalmazta meg jól, mért jók a Titok koncertek: „ Itt nem mi választunk, nem mi mondjuk meg mit kérünk. Azt hallgatjuk, amit elénk tesznek.”
Hát ismét elénk tették! Mesésen, csodálatosan előadva, elgondolkodtató módon tálalva! Hány és hány  tehetség és mennyi gyakorlás van egy ilyen előadás létrejöttében. Bárcsak az élet más területein is érezhetné az ember ezt! Ellaposodott, felborult értékrendű, celebekkel teli világunkban sajnos ma nem ez a jellemző teljesítmény.
Vajon hányan voltak ott tegnap este akiket a zene összehozott, a mindennapok meg szétválasztanak?
Nekem igazán öröm volt egy ilyen kiemelkedő színvonalú zenei estét végighallgatni!
Szerző: matronaza  2009.10.11. 20:01 Szólj hozzá!

Ma ezt a kommentet kaptam egy korábbi, "A rózsaszín köd" c. blogbejegyzésemre. Mivel véletlenül kimoderáltam - ami ellen egyébként mindíg is tiltakoztam, hogy a bloggerek megteszik-, így most itt visszatéve a bejegyzést néhány szót hozzáfűznék:

A komment:

"Kedves" Matronaza,

véleményem szerint valami olyasmiről beszélsz,amiről fogalmad sincs ill. sose volt benne részed.Nyilván te is egy olyan középkorú vagy klimaxos korába érkezett hölgy vagy aki nem elégedett az életével, szereti mások boldogságán köszörülni a nyelvét és szeretné ha az utódainak jó élete lenne de ez valamiért nem kivitelezhető. Az irásodból süt az irigység. Kérdezem én: Te nem adtál meg mindent a gyerekeidnek? Akkor talán a magad házatáján kellene körülnézned elvégre az ember azért dolgozik éjt nappalá téve ( bár valószínűleg Te egy otthonülő eltartott vagy ha van időd ilyen blogokat írni), hogy lehetőségei szerint a legjobbat adja gyerekeinek. Sajnálom a gyermekedet és téged is csak szánni tudlak. ui: sajnálom, hogy ilyen későn találtam a bejegyzésed de ezt nem lehet szó nélkül hagyni mert felháborító.További kellemes otthon ülést és mások boldogságán való csámcsogást.

 

A válaszom: Kedves Valaki!  Sajnálom, hogy csak most olvastad a bejegyzét. Azt azonban méginkább sajnálom, hogy ismeretlenül nekiállsz vagdalkozni. Ha ismersz engem, akkor vállald fel a véleményedet szemtől szembe, ha meg nem, akkor ne tény olyan megjegyzéseket, amik nem fedik a valóságot.

Az egyik valaki, akiről én irok, egy olyan fiatal, akiben én nagyon csalódtam. Komoly, jó érzésű, inteligens embernek hittem,és bátorítottam sok éven át. Aztán történt köztünk egy levélváltás, ami kicsapta a biztosítékot, mert másként vélekedtem a gyerekvállalásról, a pályakezdésről, az élet dolgairól. Máig sem értem, mi ebben a tragikus. Munka mellett nem lehet gyerkeket nevelni? Csak az anyaság az egyetlen önmegvalósítási forma? A baj abban van hogy az emberek azonnal hárítanak, megsértődnek, és olyan dolgokkal jönnek elő, amik nem igazak.Szembe kellene nézni olyan dolgokkal, hogy mások véleményét nem kell követni, de érdemes elgondolkodni, ha azok esetleg  telibe találnak. Nem hiszem, hogy az a megoldás hogy nem tisztázzuk a dolgokat, szó nélkül felrugonk több éves barátságokat,és  megszakítunk minden kapcsolatot. Ez álszent dolog, és a magam részéről nem tartom őszinte barátságnak. Az ilyen barátságért nem kár. Mások boldogságát soha nem vontam kétségbe, leginkább nem csámcsogok rajta, mint azt te az irásból felfedezni véled. Az irigységre pedig semmi okom, mert hála ég olyan gyerekem van, akire maximálisan büszke lehetek, és aki rendelkezik még olyan képességekkel, mint mások eltérő véleményének tolerálása, és nem szorul az én anyagi támogatásomra sem. Igen igyekeztem neki mindent megadni, de nem olyan módon, hogy az élet a szülők jóvoltából mannaként hulljon az ölébe, és főleg nem úgy,  hogy -ha lenne, de nekem nincs-  a másik gyerekemet meg totálisan kiírom az életemből. A boldogság nem azon múlik, hogy fennhangon telekiabálom vele a világot, hogy mennyit teszek a gyerekemért és mennyire boldog a családom. Ez a másik valakinek a sajátossága, akiről irok. A boldogság nem attól függ, hogy az embernek mennyi pénze van!

Blogot pedig nem azért ír az ember, mert "irigy" , "otthonülő"  és " semmirekellő eltartott", ill. az "életével elégedetlen klimaxos". Kérlek válogasd meg a szavaidat, ha máskor kommentezel! 

 

Szerző: matronaza  2009.08.24. 11:04 2 komment

Köszönetet mondok mindazoknak, akik édesapám temetésén osztosztak gyászunkban!
Szerző: matronaza  2009.07.28. 19:49 Szólj hozzá!

 

MEGHALT ÉDESAPÁM!
 
 
Nincs szó arra, hogy leírjam mit érzek. Hiába tudja az ember a visszafordíthatatlan tényt, hiába érzi úgy, hogy felkészült a halálra, amikor mégis elragad valakit a szeretteink közül, az váratlanul ér.
 
Szombaton reggel, amikor egyedül voltam nála, akkor bekövetkezett az a kicsi javulás, ami minden, a halála előtt lévő embernél – mondják – megtörténik. Magánál volt, beszélni és nyelni már nem tudott, levegőt is alig - alig kapott, de a szemei „sírtak”, „hálálkodtak” és „ szeretetet sugároztak”. Minden erejével, ami még maradt megszorította a kezem, én meg az övét. Megsimogattam beesett arcát, és utoljára mondtam neki:” Ugye tudod mennyire szeretlek”.
TUDTA ÉS KIÜLT A NYUGALOM AZ ARCÁRA! Én meg alig tudtam visszatartani a könnyeimet, csak néztük egymást és ő búcsúzott.
Tudom, érzem és biztos vagyok benne, hogy nem csak tőlem búcsúzott el. Magában mindenkitől elköszönt, mindenkitől bocsánatot kért, ha volt miért, és mindenkinek ezerszer elmondta volna, hogy szeretlek, nagyon szeretlek!  
 
Hétfő délután bementem hozzá, hogy egy kicsit vele legyek. Mert már csak vele lenni lehetett, hisz már nem tudta érzékelni maga körül a világot. Ez volt az utolsó simogatás és az utolsó puszi amit adhattam neki.
 
Este hat órakor halt meg, akkor, amikor én épp az intézet előtt jöttem el a kocsival, és ép azon hezitáltam, megálljak-e még egy pillanatra nála……
 És akkor megállt a szíve. Már nem bírta az életet.Elfogyott minden szó, elfogytak a gondolatok. Elment, hogy soha többé ne ébredjen fel, hogy végre az igazak álmát aludhassa minden fizikai gyötrelmet letéve, nyugalomban és békességben.
 
  
Küzdök, hogy megbirkózzak érzéseimmel, a ki nem mondott vagy kimondott szavakkal, a hiányával, a hiányzó szeretetével. 
 
Peregnek gyerekkorom filmkockái, az életünk, az élete…..Nehéz, küzdelmes, hosszú és szép élete volt.
A szegény család, a sok testvér, a sokáig munkanélküli apa, az erős anya, a kárpitos inasévek, a háton cipelt rekamiék és fotelek, és katonaság, háború, a legjobb testvérének, Miklósnak az értelmetlen halála….. ez volt a gyerekkora, a fiatalsága. Küzdés, munka, család! Kemény embert faragott belőle!
Jött '56, ami elvitte  Canadába az összes testvérét, csak Ő maradt a családjával itthon. Jött sok küzdelmes év,sok betegség, sok - sok újrakezdés, de mindíg volt ereje felállni, tovább csinálni.... 
Aztán felépítette Akarattyát: A MINDENÉT, ahol jól érezte magát, ahol kiteljesedhetett, ami az ővé volt. Ő hozta létre saját két kezével és erejével. Ott megnyugodott, ott pihente ki magát lélekben, de csak lélekben, mert amúgy mindíg dolgozott. Szépítette építette a házat, gondozta a kertet. És csodás éveket töltött együtt imádott unokájával. Ez volt az Ő igazi élete.
 
90 év az KILENCVEN ÉV! Ebből 61 év együtt édesanyámmal! Szereteben, bolgogságban küzdötték végig az együtt töltött éveket IGAZI TÁRS-ként, és kitartottak egymás mellett, mégha sokszor nehéz volt is. Ez az igazi holtodiglan- holtomiglan.
 
Én sokat köszönhetek édesapámnak: Ő volt az az erő, ami példaértékű a számomra. A szeretete és a segítőszándéka, amit mások felé tanúsított, még akkor is ha ritkán kapott érte jó szót, vagy egy köszönömöt.
 
Édesapám! Most már nyugodtan kárpitozhatsz ott fent, ahogy azt itt öreg emberként oly sokszor megálmodtad éjjelente.
 
Az élet nem adta meg neked azt, amire oly nagyon vártál: ott lenni imádott unkád esküvőjén. Én megigértem neked, hogy elviszlek. 
El is viszlek  a szívemben! Ott leszel velünk te is!
 
Csak az hal meg, akit elfelejtenek, akit szeretnek az örökké él!
 
Nyugodj békében egy szép és hosszú élet után.
Szerző: matronaza  2009.07.17. 18:44 Szólj hozzá!

 

Ez a címe annak a beszélgetésnek, ami Frank Tiborral jelent meg a 168 órában. http://www.168ora.hu/buxa/frank-tibor-36542.html
Azoknak akik nem olvastál volna ( mert mondjuk élből elutasítják ezt az újságot, mert ez a szelektív olvasás ma nagy divat kis hazánkban) csak annyit mondanék, hogy érdemes néha odafigyelni arra, hogyan látnak minket kívülről. Márpedig ha ennek csak a negyede is leképeződik egy átlag külhoni polgár szemében, akkor az a bizonyos béka alattiság egy csodás, impozáns jelző a magyar valóságra, a magyarok gondolkodásmódjára. Csak egy dologban tudnék vitatkozni Frank Tiborral: abban a bizonyos „látótávolságban vagyunk” -kal. Hát ha így folytatjuk, akkor nem sokáig látszik még valami a többiekből!
 Számomra már az is elszomorító, hogy 6 diplomával valaki családostól 87-ben nekivág a világnak, azaz disszidál, mert egyszerűen perspektíva nélkülinek és alkotásra, önmegvalósításra alkalmatlannak ítéli meg helyzetét, és ezzel együtt az országot. Sajnos minden szavával egyetértek, és csak azt érzékelem, hogy a kilátástalanság, a tenni akarás, és az összefogás hiánya totálisan eluralkodott az országban. Az önmegvalósításról, az értékrend totális felborulásáról már ne is beszéljek! Sok kisokos ügyeskedése és a felelősségvállalás nélküli politika egyértelmű következménye ez.
Lehet-e ezekkel a megállapításokkal vitatkozni:
 
A vadkapitalista viszonyok miatt megaprofitok termelődnek – sokszor feketén –, a lakosság pedig a demagóg politikusok segédletével a gondoskodó állam illúzióját ápolja. Még mindig sikk az államot átverni, nem fizetni adót, leleményességnek számít az ingyenélés és a potyalesés. Az meg egyenesen elképesztő, hogy erre néhány párt még rá is játszik.”
 
” Ám ha nálunk is lenne például gyes vagy – mondjuk – üdülési csekk, ezek természetesen adókötelesek lennének, mint minden más jövedelem. Persze az elesetteket a társadalom itt is támogatja, de a 33 milliós Kanadában majd 14 millió adófizető van, s ha valaki elkerüli az adófizetést, börtönbe kerül, s nem állami támogatásban részesítik…”
 
„Az, hogy Magyarország eddig is egy szocialista álomvilággal próbált kapitalista környezetben evickélni, egyenesen vezetett ahhoz, hogy a gulyásszocializmusból szépen átment a pusztakapitalizmusba.”
 
„A demokráciának többről kellene szólnia, mint hogy két farkas meg egy bárány szavaz arról, mi legyen a vacsora. Visszataszító, ami otthon folyik, s mindez amatőr szinten. Amatőr módon zajlott már a köztársaságielnök-választás is, de „mókás” volt a mostani miniszterelnök-keresgélés, az évekig tartó parlamenti kivonulósdi, meg persze az is, hogy amatőr módon éppen a miniszterelnök ad (az őszödi beszéddel) igen magas labdát az ellenzéknek. A gazdaságban is hosszú a sor: a metróépítés vezet.”
 
A válságot kellene kezelnie; a megszorítások után reformokra lesz szükség. Jobb, ha most nézünk szét a világban, amíg még látótávolságban vagyunk a többiektől!”
 
Nagyon el kellene ezeken az idézett sorokon gondolkodnunk. Mert mi még mindig ott tartunk, hogy megjelenik az új kormány döntése a gyesről, adókról stb a Fidesz válasza: Visszavonjuk, helyreállítjuk a régit! Szinte ebből áll az egész : Én akarom…. Én meg nem! Az EU választási plakátok „ELÉG!” felirata ettől számomra értelmezhetetlen. Nem is igazán tudom mi tévő legyek a választásokon, mert egyetlen párt sem üti meg ma itthon azt a mércét, ami valami halvány fénysugarat adhatna ebből a nagy trutymóból való kilábalásra. A fénysugár ami látszik, az sajnos ma még az a bizonyos vonat! Színvonaltalan veszekedés és az emberek hülyítése az ami zajlik!
 
Amatőr ország még amatőrebb vezetőkel. Nulla a jövőképünk! De lehet, hogy bennünket kellene lecserélni?
 
 
Láttam a minap Juszt beszélgetését is ezzel a kanadai- magyar üzletemberrel az M2-ön, a kimeneteléről, a helykeresésről, a kanadai újrakezdésről, pályafutásáról. Azt gondolom, hogy csak azok az emberek képesek ilyen karriert csinálni, akik hihetetlen önbizalommal, önismerettel, kitartással és nem utolsó sorban szerénységgel rendelkeznek. Ez az ember lehetne iszonyúan beképzelt is, mivel nem sokan vannak, akik ilyen teljesítményt tesznek le az asztalra. Ma olyan világot élünk, hogy ennek a töredékétől öntelté és önmagukat piedesztálra emelővé lesznek olyan emberek, akik leginkább csak kapcsolataiknak köszönhetik előre jutásukat. A teljesítmény nem igen nyomott sokat a latba náluk. Amióta kitalálták a ….manager foglakozást, vannak akik mindenhez értenek. Lehet, hogy ez egy új gén típus, csak én nem tudtam róla? ( Hümmm……Két diplomával a zsebemben még képzésre szorulok, de azt biztos nem az itthoni elsilányított iskolarendszerben szeretném megtenni. ) Mellesleg a Tv-s beszélgetésben szó volt az iskolarendszerről is. Egyértelműen érzékelhető, hogy a világban mindenhol az oktatás pénzbe kerül. De nem csak az államnak! A felsőoktatás a szülőnek, diáknak befektetés! Komoly anyagi áldozat vállalást igényel. Nem az a cél, hogy tanuljunk bármit, bárhol és ingyen. Hanem olyat, ami a megélhetést, az önkibontakoztatást eredményezi. Ez diploma, de az nem, amit ma INGYEN BÁRKI megszerezhet Magyarországon. Aztán csodálkozik, hogy nem tudnak a fiatalok elhelyezkedni. Lehet elmenni külföldre, és mosogatni valami bárban. Kinek jó ez? Az államnak, aki kitanítatta? A gyereknek, aki diplomásan mosogathat? Frank Tibor is volt pizza futár, mert el kellett tartania a családját, amíg nem kapott rendes állást. De a zsebében ott volt a HASZNÁLHATÓ tudás és a nyelvtudás! Micsoda különbség ez a mai papír gyűjtögető ( diploma, nyelvvizsga…) ingyenes oktatási rendszerünkhöz és igénytelenségünkhöz képest!
De mi minden reformot elutasítunk!
 
MIÉRT IS?????
 
 
Szerző: matronaza  2009.05.27. 10:43 Szólj hozzá!

Címkék: magyar közélet válság amatörország

Nagyon érdekes és elgondolkodtató cikket olvastam a minap.  A mai fiatalok kommunikációjával foglalkozott. Ezt a mai tini ill huszonéves korosztály a NAGYON MÁS kapcsolati rendszere miatt a szociológusoktól a „Z” generáció elnevezést kapta. ( Megjegyzem van már "Y" generáció is) A baby boom nemzedéke és a 90 –es évek „X” generációja után ugyanis a különbségek kifejezésére az újabb ábc betűket alkalmazzák. A „Z” az úgynevezett kommunikációs nemzedék. Az Internet világában, a chat csatornák és blogok sokaságában a mai fiatalok ugyanis sokkal többet kommunikálnak egymással, mint bármelyik őket megelőző korosztály. Volt lázadó nemzedék, most van kommunikációs nemzedék. Akár örülhetnénk is, de sajnos megint igaz, hogy a mennyiség a minőség rovására megy.

 

A kommunikáció az információ csere  folyamata . A communicació  latin eredetű szó: közzétételt  , teljesítést jelent. 

A közzététellel nincs is baj a mai fiataloknál sem. Bárki, bárkivel kapcsolatba kerülhet a neten, elmondhatja véleményét, beleszólhat bármilyen vitába, ismerkedhet, kritizálhat., információt cserélhet. Csakhogy itt a nagy  barbatrükk ebben az egész  kommunikációs  szabadságban. Álnéven bejelentkezni, egy  képzelt világot lefesteni másoknak magunkról, aztán egy gombnyomásra köddé válni igen könnyű. Mert:

 „A virtuális közösségekben egy konfliktusos helyzetből akkor lépek ki, amikor akarok, teljesen fel tudok szívódni.”

Nem véletlenül emeli ki a cikk is, hogy  ma Magyarországon:  „Hiába van minden gyereknek net hozzáférése, hiába regisztrál a társasági és magánéletét mások számára kiteregető IWIW -en vagy Facebookon, egy, az ország felsőoktatási intézményei közötti versenyen azonnal meg lehet különböztetni a vidéki főiskoláról jött versenyző anyagait a fővárosi egyetemistákétól”

 

A baj- mint ahogy a cikkből is kiderült  számomra – a teljesítéssel van. Vagy fogalmazhatunk úgy is, hogy  a felelősségvállalással.  Mert a véleményünk nyilvánosságra hozatala, a kapcsolatépítés felelősséggel is jár.  A személyiség felvállalása már nem jellemző erre a generációra. A későbbi munkába állásuk során nem tudnak majd élni a kapcsolatteremtés megszokott  módjával,  és mivel a rejtőzködés épp a konfliktushelyzet bevállalására és kezelésére nem tanítja meg őket, ezért erre külön tréningeket kell majd szervezni a számukra.

 

Elgondolkodtató és szomorú. Nem vagyok szociológus, de azt gondolom, hogy egy generáció nem önálló egység.  A generációk egymás mellett léteznek: Ma talán pont ezzel a szimbiózissal van a baj. Mert ha a fiatal generáció elbújik a névtelenség mögé és nem vállalja a felelősséget, a konfliktushelyzetet, akkor az előző generációkkal is van valami baj. Véleményem szerint talán nagyobb baj, mint a fiatalokkal!

Nem akarom a humán erőforrás vagy marketing képzést alábecsülni, de ha  ez egy két tréninggel feloldható lenne, akkor  tényleg nem kellene aggódni. De félek, nem ilyen egyszerű a helyzet. Minden a névtelenség homályába visz. Ne sértsünk személyiségi jogokat alapon a tanár már a szülői értekezleten sem mondhatja el más szülők előtt, hogy xy miért olyan amilyen, hogy mitől és miben teljesít rosszul vagy jól.  A  diákok kódokká válnak a főiskolákon és egyetemeken. A megfelelés, a tudás bizonyítása már elemi iskolai szinten sem a szóbeliség, hanem a tesztek, az igen/nem válaszok felé tolódott el. Már az óvodásnak is mobilja van. A gyerekek chat és mobiltelefonos kommunikációja pedig külön nyelv, melynek megértéséhez egy értelmes és gondolatainak normális kifejezéséhez szokott ember kódfejtő igénybe vételére szorul.

 

Megvenni a gyerekeknek mindent, letenni a mobilt az asztalra, aztán a számítógépet, majd lecserélni, mert a szomszédjának már jobb van. Már nem tollal írják a naplókat, hanem én-blogokban. Csak be ne írjon rá valaki, mert azt azonnal kivágják onnan.

Naponta több órát töltenek a fiatalok az Interneten szörfözve, de tájékozottságuk mégis erősen megkérdőjelezhető. A tudásuk meg még inkább. Hol van a többi generáció felelőssége?  A szülőké- az iskoláé, a munkahelyé…..stb mindannyiunké. Miért nincs kontrol, ellenőrzés, tanulás és a másik tanítása, véleménynyilvánítás van elutasítás, meggyőzés vagy kritika….??? Szóval törődés egymással a felelősség bevállalása mellett. Ma ez avult értékrend lenne???

 

Csak egy kérdést hiányolok: KINEK A FELELŐSSÉGE  MINDEZ?  Nem a gyereké, az tuti.

 

Ha valakit érdekel az írás: http://hvg.hu/hvgfriss/2009.18/200918_NEMZEDEKKuTATAS_ITT_A_Z_GENERACIo_Korosztal.aspx

 

Szerző: matronaza  2009.05.01. 16:49 Szólj hozzá!

A polgári esküvő papírjainak beszerzésével egyidejűleg  komoly küzdelmet folytatunk – remélem azért most már múlt időben – az egyházi ceremónia megtartása érdekében is. Az egyházi esküvő Budapestre szervezése ugyanis magától értetődő volt a spanyol családtagok számára, mivel esküdni ott kell, ahová a menyasszony való. Csakhogy a menyasszony nincs megkeresztelve. Na de sebaj, felveszi a kereszténységet, és megkeresztelkedik. Ez volt a kiinduló pont úgy január elején. Mivel itthon  lehetséges   rövidebb idő alatt, a megfelelő egyházi kívánalmaknak eleget téve, megkeresztelkedni, így fel sem merült bennük, hogy ez  lehetetlen feladat elé állítaná őket. Adott 8 hónap, tehát nosza fogjunk bele.

 

 

           1.forduló

Gondos szülőként elkezdtem templomot  és papot keresni. A kiválasztott helyek közül azonban elég rövid idő alatt kiderült, lehetetlen egy vasárnapi esküvő megszervezése. Itthon a nagy többség szombatra teszi az esküvőjének a napját, amiről én azt hittem, amolyan kényelmi szokás. Másnap kipihenhető a lagzi. Nekünk a külföldi vendégek miatt  a szombatot az utazásra meg kellett hagyni. A templomban viszont szóba sem jön egy vasárnapi esküvő. Mindenhol a misékre hivatkoztak. Nem vagyok egy a vallását aktívan gyakorló ember, ezért automatikusan azt gondoltam, nem értem, mise más napokon is van. Mitől különleges a vasárnap este. De nem ez volt az egyetlen értetlenkedésem. Kiderült, hogy az egyház nem fogad el tolmácsolást. Egy egyházi esküvőn a papnak és a házasulandóknak érteniük kell egymást.  Pufff…. Ha nem ez a hivatalos házasságkötés ma Magyarországon, akkor miért kételkedik a hivatalos tolmácsban az egyház? De ez van, el kell fogadni. De honnan lesz spanyolul beszélő papunk? Szerencsével lett, de amikor meghallotta a vasárnapi esküvőt, akkor visszakozt csinált, mert  ugye vasárnap nem esketünk.

 

 

            2.forduló

 

Mivel  a családi kupaktanács némi fejtörés után  lemondott arról, hogy a két család tagjai értsenek is valamit az esküvőből, így fel tudtunk kínálni még  egy pár nyelvet: spanyol, német, angol, magyar. A német-magyar verzió győzött. Lett templom és pap Elkezdhettük, hát a szükséges papírok egyeztetését.  Meg kell jegyeznem az atya nagyon készségesen és kompromisszum készen állt a dologhoz. De komoly problémát jelentett  a Budapest  - Valencia- Madrid  háromszög. Olyan dolgokon akadt fenn az ügy, hogy:  Mi a kinti helyi templom?  Madridban élnek, de nem járnak templomba. Az egyikük lakcíme Madrid, a másiké Valencia. Akkor?

Szóval kell:

-         keresztelési anyakönyv - 3 hónapnál nem régebbi

-         a „helyi” plébánia elbocsátó papírja, hogy máshol lesz az esküvő

-         jegyes oktatás  elvégzéséről az igazolás.

Ez eddig semmi különös, ez itthon is hasonlóan hangzana. De ha hozzávesszük, hogy a papírokat Valenciában kell megszerezni, és kell jegyes oktatás, ha lehet akkor Valenciában, mert ott keresztelkedett a Vőlegény, akkor már nem olyan egyszerű az ügy. Mondhatni kivihetetlen, mert  nem ott élnek. A tanfolyam minimum 3 hónap, Lehet Madridban jegyes oktatásra járni, de hova. A kikérő is madridi plébániától kell . Kiinduló állapotban ugyebár számukra nincs ilyen helyi plébános és ismerős templom illetve annyi van, ahány templom csak akad a fővárosban . A jegyes oktatás elvégzéséről szóló papírnak angol vagy német nyelvűnek kell lennie, hogy értsenek is belőle valamit itthon. Mindezek mellé pedig az összes papírt be kell adni a madridi püspökségre, hogy  püspöki pecséttel ellátva kerüljön majd haza.

Számomra itt egy kicsit követhetetlenné kezdett válni a „kinek miről mit és milyen nyelven, valamint hány engedéllyel és pecséttel ellátva „ c. történet.

 

             3.forduló.

 

 

 Újabb zűr. Spanyolország alapvetően katolikus ország, ezért nem lehet ennyi idő alatt megkeresztelkedni. Ott ez kb. úgy másfél  év.

A keresztelő elmarad. De vajon az esküvő is?  Hallottam, és utána olvastam, hogy katolikus esküvő esetén elég az egyik fél katolikus volta. A másik fél püspöki engedéllyel vonulhat az oltár elé. Rendben, meg kell kérni az engedélyt. Logikusan ezt itthon gondoltuk megkérni, mert itt lesz az esküvő, és mert a magyar fél nem katolikus. De hogy kell ezt elintézni? Gyerünk el a helyi főplébániára, és kérdezzük meg. Mivel a tuti, amikor egy atyát a templomban el lehet érni, az a mise, így nagy buzgalommal végigültem egy teljes misét, ami ráadásul extra hosszú volt a sok- szintén rövidebb idő alatt és javarészt az esküvője miatt keresztelkedni vágyó fiatal – első áldozástól. Hideg is volt nagyon…. De ezt már egyéni szociális problémaként éltem meg.

Végre feltehettem a kérdésemet.

Válasz. Engem akkor keressenek meg, ha esketésről lesz már szó. A püspöki engedélyt annak kell megkérnie, aki beviszi a másikat az egyházba. Vagyis itthon e tekintetben tennivaló nincs. És nem is lehet. Ha eddig nem volt köze az egyházhoz, akkor én mit tehetek. Semmit.

 

Logikátlannak tűnt, Azt gondoltam az egyház egyetemes, nem nemzeti sajátosságokra  alapuló intézmény. Főleg ha itthoni esküvőről van szó és még kikérőt is kérnek hozzá. De mivel ezt még  másodszorra is megerősítették az esküvő helyszíne szerinti plébánián, letettem róla, hogy ezt itthon elintézzük. Marad a kinti utána járás.

 

      4.forduló.

 

Érdeklődés Valenciában a püspöki engedély felől. Megoldhatónak vélik, de mivel a papírok nem lehetnek 3 hónapnál régebbiek, így a kérdés még nem aktuális. A jegyes oktatást nem  vállalják, az csak rendszeres bejárással lehetséges.  Marad az ígéret és az izgalom…

 

            5.forduló

 

Négy itthon töltött nap, amikor is az esküvő teljes előkészítését le kell tudni. Értsd ez alatt a ruha kiválasztástól a helyszín bejárásig, a díszítésig, a zene, a videós é sminkpróba mellett még sok részlet egyeztetését. A 4.nap után erősen felmerült bennem a kérdés: nem kéne-e esküvőszervező vállalkozásba fognom? Ezen négy napban találkoztak először ez itthon eskető atyával is. A szokásos beszélgetés és adatfelvétel közben megtettük a nagy vallomást is, miszerint: gond  van, mert- bár nem így akartuk – de a keresztelő elmarad, tehát püspöki engedélyt fogunk kérni. Még mielőtt az atya kétségét fejezte volna ki, hogy így biza nagyon bajos ez az egész, sietve hozzá tettük, hogy azt természetesen a papírokkal együtt hozzuk, mert ugye ezt kint kell megkérniük a fiataloknak.

Ekkor következett ismét egy váratlan fordulat, azaz az atya válasza: Ó arra semmi szükség. Ha megkapom a  spanyol papírokat a püspöki engedélyt megkérem én itthon.

 

Nekem leesett az állam, tátva maradt a szám Mintha nem is ugyan az az egyház lenne. Itthon páros lábbal rúgtak ki ezen ügyben a templomokból, most meg mégis csak lehet?!?!

Hát áldja őt meg az Úr! Ő volt az első ember, aki  készségesen és maximálisan együttműködve segített.

 

        6..forduló

 

Közeledik az esküvő. Ideje a jegyes oktatásnak utána nézni, mert mint hallottuk, az azért cirka 3 hónap. Nehogy már gond legyen, meg ugye a püspöki pecsét sem tudható mennyi idő alatt adatik ki, az engedélyről már nem is beszélve. Mély levegő és irány az első, a  fiatalok lakásához legközelebb eső plébánia Madridban.  Elég remegő hangon közlik a tényállást: Nekünk jegyes oktatás kell, mert augusztusban esküszünk, de nem itt, hanem Budapesten és amúgy csak az egyikünk keresztény.  És jó volna egy kikérő is, meg ugye  az össze s papírunkra püspöki pecsét kell, és……

És…az addig teljesen ismeretlen pap kedvesen mosolyogva visszakérdez: Mi itt a probléma? Minden megoldható! Kár hogy nem jöttek előbb, most indult egy tanfolyam: De amúgy mennyi idejük van a tanfolyamra?

Válasz: Ja időnk, az nincs. Illetve amikor egyikünknek van, akkor a másik dolgozik és fordítva.

És az atya még mindig nem ájult be a padsorok közé, hanem még mindig mosolyogva türelmet kér, és eltűnik egy kis időre. Visszatérve kezében egy füzetecske, melyből gondosan kiirogatja az összes, a fiatalok lakásáshoz közel eső plébániát, ahol úgynevezett gyorsított jegyes oktatást tartanak. Merthogy az egyház igyekszik a helyzetet könnyíteni és ezért  néhány helyen már két  nap alatt „ ki lehet okosodni”. Ez amúgy teljes egész nap, ebéddel, uzsonnával és ingyen!!!!  INGYEN. Az Atya még elmond mindent a püspöki hivatalról és annak elérhetőségéről is. Sőt, még azt is felajánlja, hogy egyházi postával hazaküldi a papírokat. 

Áldja az Isten Őt  is! – hogy ismét stílusos legyek.

 

         7. forduló:

 

Túlesve egy fantasztikusan élmény dús és nagyon jól szervezett jegyes oktatáson, fiatalok megeresztenek egy érdeklődő telefont a madridi püspöki hivatalba, kontrolálandó mikor lehet menni, pontosan mit is kell akkor bemutatni, és mi a folytatás. Azaz mikor kapnak mindent elintézve vissza, készen arra, hogy Budapestre juttassák. Már meg sem lepődőm, amikor a válasz után kapom a telefont, hogy újabb anyakönyvi kivonatra van szükség, mert ugye először ezt elfelejtették mondani nekik. Meg elfelejtették, hogy családi állapot igazolás is kell. Ebből van egy feleslegünk, mert a polgári esküvőre a bíró erre nem tartott igényt. Ugyanakkor nincs a vőlegénynek, mert tőle sem kértek ilyet eddig, ergo nem is ment utána.  Helyesebben  a kinti szülői háttér is kellő számú „papírbeszerzőtúraja” során megtudta, hogy eme papír csak személyesen az illetékesnek adható ki. Lévén a 300 kilométer távolság a két város között, ez a művelet abszolút nem egyszerűen végrehajtható. Arról nem is beszélve, hogy az itthon beszerzett újabb anyakönyvi kivonatot is kb. 15 ezer forintért vinné ki a  DNL. Elég drága egy okmány lenne, mondhatom. Mivel ekkor már napjainknál tartunk időben, így sokkal egyszerűbbnek látszott bevárni a kinti egybekélés idejét és a HÁZAS papírt beadni a püspöki hivatalnak. Ez persze újabb 2 hetet vesz el az amúgy is fogyó időből, és a jóváhagyások megszerzése is további 2-3 hét. Gyors fejszámolás, azaz akkor már június elején leszünk. Gyors telefon az itthoni eskető atyának, nem késő e ez ahhoz, hogy meglegyen a püspöki engedély is. A válasz megnyugtat.

 

 

 

Hát ez eddig a rohangászós, idegölős, bürokrácia rángatta  történet. Remélem nem egész két hét múlva a polgári esküvő után minden beadott papírra rákerül a kinti püspökség pecsétje és azt követően meglesz az itthoni engedély is.

Nekem  folyamatosan akármilyen papír, engedély megszerzéséről volt szó, az járt az eszemben, hogy ha még három embert megkérdezek, akkor  lenne még  egy pár kifogás, újabb beszereznivaló. A bürokrácia itt is elég nagy kihívás. De ennél is elgondolkodtatóbb az emberi tényező. Hányféle hozzáállással találkoztunk, ki az aki élből hárít, mert esetleg többlet munkája lenne az üggyel kapcsolatban, kik és hányféleképpen értelmezik ugyanazokat a szabályokat. Megdöbbentett az egyház ennyire sokféle gyakorlata. Nem csak a két ország közti különbségre gondolok, hanem elsősorban arra, hogy itthon ahány plébánia, annyiféle válaszra akadtam. Pedig a segítőszándéknak leginkább – legalábbis a hitvallásból következően – onnan kellene érkeznie. Vagy ez ábránd???? 

 A 8. forduló már egy jól sikerült esküvő legyen.....!!!!!!!!

 

 

Szerző: matronaza  2009.04.30. 11:51 Szólj hozzá!

 

 

Nem gondoltam volna, hogy két EU-s állampolgár házassága ennyi bonyodalommal jár. Az ember egy esküvői előkészületet a szükséges okmányok beszerzésével kezdi el. Érintett szülőként én is elsőre az illetékes Polgármesteri hivatalt hívtam, megtudakolandó, hogy magyar állampolgár külföldön kötendő házasságához milyen dokumentumok kellenek.

 

1.      forduló:

Az első telefon során egy kedves udvarias hang közölte, hogy anyakönyvi kivonat és Házassági Tanúsítvány az összes dokumentum, amire szükséges lesz. Mivel ez utóbbi okmányról először szereztem tudomást, érdeklődtem, hogyan juthatunk hozzá, illetve mi az amit én meghatalmazással személyesen beszerezhetek.  Ismét kedvesen közölték, hogy a Tanúsítványt a lányomnak kell megkérnie. Ez egy nyomtatvány, amit kitölt, ezzel igazolva, hogy nincs akadálya a házasságának. Az aláírást követő 30 napon belül a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal pecsétjével ellátva postán megkapja a Tanúsítványát.  Mivel külföldön élő magyar állampolgárról van szó, így logikusan adódott a következő kérdés: Lehet-e ezt kintről intéznie? Igen a konzulátuson is nyilatkozhat, és elindíthatja a szükséges papírok beszerzését. Ebben az esetben más előny is származna a hazautazás elkerülésén kívül. Ha ugyanis konzuli postával kérik meg hivatalból az iratait, a beszerzett papírok hitelesítése és fordítása sem szükséges. A konzuli pecsét és a konzuli aláírás „hivatalból” elég. Ó remek, gondoltuk. El is ment az első email a kinti konzulátusnak, akik udvariasan meg is erősítették az itthon hallottakat, és még  fel is hívták a figyelmet arra, hogy Spanyolország különböző tartományiban különféle plussz iratokra lehet szüksége, így mielőtt hivatalosan megkérné a konzuli segítséget, vegye fel azzal a bírósággal a kapcsolatot, ahol az esküvője lesz.

 

2.      forduló

Az első értetlenkedés abból adódott, hogy a bíróság internetes portálja nehezen értelmezhető megfogalmazásokat tartalmazott. Pl: érvényes anyakönyvi kivonat. Általában ez 3 hónapnál nem régebbi másolat szokott lenni, de - gondoltuk – jobb, ha kérdezünk. Újabb email, várakozás, majd egy dodonai válasz: a portálon minden információ fent van, tartsa magát ahhoz. Jó akkor személyes kérdezősködés következik, azaz utazás Madridból Valenciába a bíróságra.

3.forduló

 

Valenciában az épp ügyeletes bíró megkapván a feltett kérdést, közli, hogy erre meg erre lesz szükség, de: hol a tanú? 

Milyen tanú? Nem esküdni jöttünk, csak a dokumentumok felől kérdezni.

De ide minden alkalommal tanúval kell jönni.

Ezek után kifejti, mennyire nehéz lesz ez az egész, mert ha a fiatalok beadják majd a kért papírokat, akkor azt le kell ellenőrizni, ami legalább 3 hónap, és majd csak utána lehet időpontot kapni, de az is újabb 3 hónap múlva lesz csak, figyelembe véve a már most is zsúfolt előjegyzési naptárt. Szóval 6 hónapon belül ne is reméljenek esküvőt. Amúgy a kis hölgy készüljön fel egy interjúra is, mert mindenféle kérdésre kell válaszolnia. Meg kell ugyanis tudni, miért akar épp egy spanyolhoz menni, mert kérem itt mi az érdekházasságokat nem favorizáljuk.

 Bangggg……. Majd döbbent csend után, egy kérdés a szintén döbbent vőlegénytől: A kérdés ellenére a bíró elengedhetetlennek tartotta az interjút.

Bocsánat de a hölgy itt él, itt dolgozik, amúgy EU-s állampolgár, és amúgy 4 éve ismerjük egymást. Nem Zulu földről érkezett.

 

 

4.forduló:

 

Hivatalos felkérés a konzulátusnak a szükséges papírok beszerzése végett, helyesebben egy időpont kérése emailben a személyes megbeszélésre.

A válasz „lenyűgöző” volt: Készséggel hölgyem, de előbb mondja meg nekünk, van-e Önnek otthon lakcímkártyája?

Válasz: Igen van, de felfüggesztve, mert ideiglenesen külföldön élő állampolgárként vagyok nyilvántartva.

Ja , akkor sajnos nem tudunk Önnek segíteni, szíveskedjen hazautazni. Mi csak a kitelepült magyarokat tudjuk képviselni.

És hogyan lesz valakiből kitelepült?

Leadja nekünk a konzulátuson a lakcímkártyáját, meg a személyigazolványát, mi elindítjuk a kitelepülést, le kell zárni mindennemű otthoni ügyét ( APEH  stb). Ez azért egy pár hónapot igénybe vesz.

Bangggg…. Mi a fenét képvisel azon a konzulátus, akit otthon mindenféle nyilvántartásból törölnek? Jaaa… elvesztheti az egyetlen megmaradt papírját, az útlevelét, és akkor azt majd beszerzik neki.

Még halkabban megkérdezve: A korábbi email váltásokat nem ezzel kellett volna kezdeni?

 

Érdekesség:

kiváncsi ember lévén felmentem néhány külhoni konzulátus  honlapjára. A bécsin ez áll:

:” Házasságkötési tanúsítvány   (Ehefähigkeitszeugnis)  Magyar állampolgár részére a konzuli osztályon abban az esetben adható ki házasságkötési tanúsítvány, ha igazolni tudja, hogy:

- ideiglenes külföldön tartózkodását a polgármesteri hivatalnál bejelentette   és ……..”

 

5.forduló

Marad az itthoni papír munka. A születési anyakönyvi kivonatig jó vagyok, de mi lesz a Tanúsítvánnyal? Újabb kérdezősködés, újabb eddig ismeretlen információk. A Tanúsítványhoz mindkét házasulandó fél kell. A magyar állampolgár csak kitölti és aláír, de ha külföldi a vőlegény, akkor neki kell a születési anyakönyve, családi állapot igazolása, tolmács, és minden papírjának– csak és kizárólag – OFI által történő fordítása. Az OFI honlapján az árak láttán erős szívdobogásom támad.

Már eddig sem értettem, mire jó az a szabály, hogy a születési anyakönyvi kivonatot állandóan friss másolatban kell mindenhova prezentálni. Aki egyszer megszületett, annak a születési dátuma, helye és neme nem tud megváltozni.

( Hacsak át nem operáltatja magát…)  Akkor mi a szöszt kell ezen állandóan igazolni újabb és újabb 3 hónapnál nem régebbi anyakönyvvel? De hogy a név, helységnév és egy dátum, miért fordítandó????  Nahme, Name, Nombre, Nom , Sexe, Sex, Sexo,  Daten, Data,……. még a szavak is alig különböznek!

Bürokrácia és sok sok pénz  az államnak!!!!!!

Na de: újabb kérdezősködés, telefon, mivel a hazautazás szóba sem jöhet. „A szabadságra megyek, mert ügyintéznivalóm van” mondat ugyanis tipikusan  Hungarikum. Javasolni kéne sok más egyéb dolog mellett a hivatalos magyarrá tételét.

Akad végül egy kedves és hozzáértő anyakönyvvezető, aki felvilágosít, hogy nem mindenhol kötelező ez a bizonyos Házassági Tanúsítvány. Ha kint elfogadják helyette a családi állapot igazolást, akkor kár ebből ekkora ügyet csapni. A születési hely szerinti népesség nyilvántartóban- Önkormányzat – bárki kikérheti személyes adatait. Ha erre és a születési anyakönyvi kivonatra kérek „Apostill”-t, akkor a kettő ugyan az, mintha a Tanúsítvány lenne a kezünkben. Bangggg….. mi az az apostill? Ja , hogy a Külügyminisztériumban hitelesítik az okmányokat…. Aha. De ezt eddig miért nem mondta senki? Miért véletlen folytán jut az ember információhoz? Miért attól függ, mit tudunk meg, hogy kivel, mennyire felkészült emberrel hoz össze a jó sorsunk?????

És miért van a tanúsítvány ha mégse kell? Ja, mert EU van, és az egységes szabályok miatt kitaláltak egy újabb papírt. De ha senkinek sem kell?  Nem értem!

Gondolkodás, majd bevállaljuk a rizikót. Nem lesz Tanúsítvány, kikérem a két iratot, elbattyogok a Külügybe Apostill-ért. Ennek 5000 Ft darabja és arról szól, hogy a kibocsátó Magyarország hivatalos szerve, az aláíró meg XY illetékes úr/hölgy is hivatalos személy- Na meg kap egy sima  pecsétet mindez. (A pecsét nem dombornyomott)

 

NA akkor számoljunk: Á 12 ezer forint és 3 hónap. Ennyibe van eddig az, hogy családunk egyetlen gyermeke külföldön polgári házasságot köthessen. Az anyai utánjárás, idő és idegeskedés ingyen volt. Valamint nem számoltuk a kinti nem csekély vegzaturát, idegeskedést, telefonokat, sorban állást és Zuluvá válást sem.

 

 

6. forduló:

 

Április első napjai, Valencia reggel 7 óra 4 perc. Bejutás 4.-ként a bíróságra. Egy nap ugyanis csak 10 párral foglakoznak. Ebből 5 pár  jelentkezését fogadják Interneten, de ott már valahol június körül jár az előjegyzési naptár. A másik öt reggel sorszámot húzhat. Papírok minden lehetséges változat szerint előkészítve. A bíró elkéri a születési anyakönyvi kivonatokat. Rendben. Ezután kéri a lakcímkártyákat. Hoppá: Erről eddig nem volt szó. Nincs is ott csak a vőlegényé. A másik Madridban. Azonnal kész is a válasz: Na akkor mehetnek haza, majd jöjjenek vissza, ha lesz új időpontjuk.

Bangggg…..de szerencsére van még aki ezek után gondolkodni képes…..

Bocsánat bíró úr, lenne egy kérdésem. Ha én most egy Zulu lányt akarnék feleségül venni, aki még soha nem élt ebben az országban és  ezért spanyol lakcíme sincs, akkor nem házasodhatnék?

Csend…..és ... Mikor akarnak összeházasodni?

Hmmmm…. Mondjuk május 15? 

Rendben , az még szabad, beírtam magukat.

 

A pár és a tanú távozik.

 

Érdekes? Az? Nem kellett más papír, csak a születési anyakönyvi kivonat. Aláírtak  még egy két rettenetesen fontosnak ítélt nyilatkozatfélét, de nem kellett más dokumentum, és nem kellett a nagyon fontos interjú sem.  A Zulu visszaváltozott EU-s emberré? Ki tudja? Nem  igazán értem, de ez mit sem számit. 

Nem értem miért jó, hogy packáznak az emberekkel, miért kell információkat fogóval kihúzni illetékes tisztviselőkből. Végig olyan érzetem volt, hogy hülye vagyok, csak  baj a hivatalos szervek nyakán, csak egy gyagya állampolgár, aki megpróbál valamit elintézni, de nem tud, mert ebben a nagy, egységesítet, jogharmonizált  EU -s világban nem tudja magától kitalálni, mire is van szüksége. Amit meg végképp nem fognak az adó-vevőim: Miért pont a bürokráciában tudunk ennyire egymásra hasonlítani? Miért ezt tanuljuk el?

 

Minél alaposabb valaki, annál jobban belekeveredik a liánok közé, amik tekerednek rajta, míg meg nem fojtják.  Azóta is, ha hallom azt a spanyol szót, hogy liar ( megkötöz, befon) a liánok jutnak az eszembe. Meg a burrocracia, úgy ü nélkül. Merthogy  spanyolul a burro szamarat jelent!!!!!

 

 

Szerző: matronaza  2009.04.24. 20:09 Szólj hozzá!

Az elmúlt napok eseményei szörnyűek. Ez a társadalom erősen elindult a lejtőn, erkölcsileg mindenképpen. Egyre primitívebb ez az egész. Nem értem miért kellett ez a " keressünk új miniszterelnököt" cirkusz. Az hogy félóránként más nevet szellőztettek meg, már önmagában szörnyű. Milyen dolog az, hogy tárgyalnak valamiről, még nincs egységes vélemény, döntés, de a név már kiszivárog. Ki szivárogtat ki? Miért jó ez? Annyira komolytalan magatartás ez. Mit komolytalan, undorító, becstelen! Milyen lenne az például, ha a családban gondolkodnak valamiről, miközben a gyerek átmegy a szomszédba és percenként közli, hogy anyu vagy apu épp most mit mondott otthon?  "Felelős" politikusok felelősség nélkül! Amit meg az SZDSZ csinál a kis játszadozásaival: kell?...nem kell?... Ő, na ne...ja Akkor a Bokros...ja hogy az meg nektek nem jön be..... A mesebeli kislány jut az eszembe: Hoztam is ajándékot meg nem is. A baj csak az, hogy ez valóságos, és egy Ország sorsa, megitélése függ ennek a sok idióta politikusnak a játszadozásán.

Gyurcsány egyet tehetett volna, bejelenti: Ennyi volt, lemondok, írják ki az új választást. A végeredményt úgyis mindenki tudja. Azt hogy a választások után mi következik, hogy azt vajon hányan tudják... na erről már nem vagyok meggyőződve.

Az is megér egy misét, hogy mindeközben bámulhattuk Orbán kéjes arcát mindenféle könyvbemutatón, meg FIDESZ szüli napon. Nem értem, hogy egy ilyen pozicióju ember hogyan engedheti kiülni az arcára a kárörvendésnek ilyen mérvű, gúnyos kifejezését. Épp csak nem röhögött bele a képernyőn keresztül mindenki pofájába. Szánalmas szinjáték ez az emberek feje felett, akiknek  egyre nagyobb tömege épp most lesz a legjobban átverve. Miközben Orbán lenézően vigyorog, az MSZP hathatós közreműködésével épp most hajtja végre a nagy barbatrükköt. Ráadásul csak ellenfele nagy trükkjét ismétli meg: Nem jön elő a farbával, mert azzal nem lehet választásokat nyerni. A programról beszélni tabu. Csak mondogatja " Felkészültünk a kormányzásra". De vajon a társadalom  is felkészült Orbánra? Felkészült-e arra, hogy aki eddig minden változást zsigerből elutasított, az akkorát fog feszíteni a gatyaszíjon, mint még senki más. Közben belebújuk az előrehozott választások adta többség köntösébe. De itt csak Ő nem hazudik. Ő csak elhallgat. És ez ugyebár más.

A gond az, hogy nincs itt semmi különbség. Olyan a jelölt, mint a jelölő. Amilyen a kérdés, olyan a felelet. Minél iskolázatlanabb. nyomorúságosabb, primitivebb, sanyargatottabb egy társadalom, a populizmusnak annál könnyebb kivirágoznia. És ma virágzik! Mindegy hogy ezt bal vagy jobb oldalnak hívják. Virágzik, az ország meg hanyatlik. Meglepődnék, ha el tudnánk kerülni az államcsődöt.

Én már nem csak új választást akarok, hanem új embereket is, olyan politikusokat, akik felelősséget is mernek vállalni a tetteikért, és nem csak abban az egy esetben értenek azonnal egyet a parlamentben, ha az apanázsuk megszavazássáról van szó.

Kár hogy messzi s távol nincs ilyen a láthatáron.

Szerző: matronaza  2009.03.30. 15:59 Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása